„E szép nap reggelén minden jót kívánok,
ahová csak nézel, nyíljanak virágok!”

A növénykedvelő nő lakása már messziről felismerhető. A panellakások erkélyeinek csúf egyformaságából pompázatos virágaival, életteli zöldjével mintegy vonzza a hamuszürke arcú, közönyösen tömegközlekedő emberek tekintetét. Hívogat és marasztal. Szinte orrunkban érezzük a csüngő petúniák bódító illatát, csodáljuk a muskátlik izzó vérvörösét, a hurráoptimista bársonyvirágok életigenlő napsárgáját. Percekre lenyűgöz bennünket, és a látvány az egész napunkat feldobja. Titkon irigykedünk is rá, mert tudjuk, ki a virágot szereti, rossz ember nem lehet. Hát még ő, a növények nemtője mennyire nem lehet az! Ismerjük hát meg közelebbről.

A növényszakértő pályafutásának kezdetére még jól emlékszik. Bár már nagyon régen történt, újra és újra felidézi, anekdotázik róla, a családi legendárium egyik alapélményének tekinti.

- Emlékszem, tíz vagy tizenegy éves lehettem, nem is tudom már. A lényeg a lényeg, hogy egy barátosnémmal, a Zsuzsival gyakorta azzal ütöttük el az időt, hogy faágakat dugdostunk a földbe. Hogy, hogy nem, egy alkalommal, mikor visszatértünk, egyszer csak azt látom, hogy az egyik bot kihajtott! Értitek? Egy bot! Hát mekkora volt rá az esély? Szinte semmi!

A növénykedvelő szívesen megmutatja a helyet is, ahol mindez végbement, mert nincs messze, de a hallgatók vagy már ötször jártak a csoda helyszínén, vagy igazából nem is zarándokútra készültek, ezért inkább most kihagynák, ha nem probléma.
Nem baj, semmi gond, majd legközelebb.

Évekig lappang benne a növényszeretet, de miután férjhez megy és szül két gyereket (= teljesíti a tervet), elemi erővel tör fel belőle.
Állandó előfizetője a Télikert növénymagazinnak, amelyet hozzáértően, kritikus szemmel olvas. Meglátásainak, ellenvéleményének olykor hangot is ad udvarias, de ellentmondást nem tűrő stílusú levél formájában:

Tisztelt Szerkesztőség!
Nem hagyhatom szó nélkül az előző számukban tévesen szereplő adatokat: a dracénát (Dracaena Marginatát) májustól szeptemberig és nem augusztusig, valamint nem tizenkét, hanem tíznaponta szükséges tápoldatozni! Itt jegyezném meg, hogy ezen növény egy másik változata, a Dracaena Massangeana EGÉSZEN más gondoskodást igényel. Őt júniustól szeptemberig havonta 2-szer, azaz kétszer kell tápoldatozni. Gondolom, mondanom se kell, hogy mindkét esetben a folyékony tápoldatozásra utaltam. Kérem, hogy a helyreigazítást mielőbb eszközöljék ki, hiszen növényeink szépsége és jóléte közös érdekünk!
Üdvözlettel: Virághalmy Rózsa

Minden évben nevez és sikerrel szerepel a kerület „Házunk tája-szépségversenyén”. Nemegyszer dobogós helyezést ér el, így bekerül kicsiny erkélyi oázisának képe a helyi lapba. Örül neki, de azért muszáj megállapítania, hogy a kép mit se ad vissza a balkon valódi szépségéből. A beállítás sem előnyös, a fény is rosszul esik a növényekre, de nem tud mit tenni, ilyen kontár fotósok mindig voltak és lesznek is. Sajnos.

A lakásba belépve Szemirámisz függőkertje fogadja az odalátogatókat. Otthona természetes élőhely-szimulátorként szolgál az aglaonemák, ananásznövények, anthuriumok, arékapálmák, azáleák, beaucarneák, bougainvilleák, caladiumok, kálák, kókuszpálmák, cordylinék, dieffenbachia picták, dracénák, fikuszok, gardéniák, hibiscusok, krotonok és rododendronok számára.
Bár a növényektől mozdulni sem lehet: az egyik szobából a másikba csak külön csapásokon, ösvényeken, kizárólagos haladási iránnyal lehet átjutni, a növénykedvelőt ez egyáltalán nem zavarja, sőt inkább állandóan természetben járás érzése van tőle, ami külön boldogsággal tölti el.
A növénygondozás egész életét folyondárként szövi át: minden héten levelenként végigtörli (pormentesíti!) védenceit, körültekintően, növényre szabottan locsol, tápoldatoz, párásít (spricnizik), és ha eljön az ideje, az ifjú hajtásokat gondoskodó szeretettel leválasztja az anyanövényről. A fiatal növénykét átlátszó befőttes üvegben gyökerezteti meg, hogy mindvégig tanúja lehessen a gyökérszálacskák dinamikus hosszabbodásának, az ifjonc testi-lelki gyarapodásának. Mert a növényeknek lelkük is van, amire ugyanakkora gondot kell fordítani, mint fizikai jólétükre! Tehát a locsolás nem minden, szórakozást, lelki életet is kell biztosítani a számukra: ennek fényében klasszikus zenét – opera, dzsessz, szimfonikus zene – hallgattat velük (csak semmi idióta tuctuc baromság, mert még a végén megállnak a fejlődésben, hogy ilyen egzakt hasonlattal éljen), beszél hozzájuk, tanítgatja, neveli őket, és a maga módján élcelődik, néha viccelődik is velük.

Ej, ej, Rodika! Ez milyen úri tempó, kérem szépen?! Hát elnyomjuk a többi társunkat ilyen gyors növekedéssel? Persze, nem úgy értettem, hát hogyne örülnék neki, de ha így folytatod, kénytelen leszek áthelyezni téged Kroti mellé. Na, őt próbáld csak meg elnyomni, majd ő móresre tanít!

A növényszakértő élő példája annak, hogy orchideát igenis lehet lakásban nevelni. Büszkeségét a közvetlen fénytől védi, de 15 centire a növénytől három lámpatestet helyez el, melyek állandó fényt és hőfokot biztosítanak. A nyirkos környezet és a jó vízáteresztő képességű, laza ültetőközeg előállítása érdekében kaviccsal és agyaggranulátummal szórja körbe az orchideát, és vizet locsol a kövekre a párolgást elősegítendő, majd mindennek tetejébe a szoba másik sarkában ventilátort állít fel, hogy az állandó friss levegő elejét vegye a gombafertőzéseknek. Nagy-nagy örömére egy év múlva elő is bukkan a bimbó, amiről azonmód makró képsorozat készül.

A növénykedvelő élete egyáltalán nem könnyű vagy irigylésre méltó. Folyamatos harcban áll az alsó szomszéddal, aki rosszindulatú, értetlen és semmi beleérző képessége nincsen. Mert egyszerűen képtelen felfogni: muszáj, hogy az ő növényei elvezessék a fölösleges vizet, különben a pangó nedvesség miatt elrohadnak a gyökereik! Azt mondja, panaszolja (!) a lakótárs, hogy ráfolyik a száradó ruháira a víz. Hát teregessen bent, vagy oldja meg valahogyan, hogy ne akadályozzák a ruhák a vízelvezetést! Ide jutottunk. Állandó széthúzás és áskálódás mindenhol.
De hozzá kell tennie, olykor a családdal is nehéz zöld ágra vergődnie: a gyerekek egyfolytában dzsungelharcost játszanak a lakásban, pedig az nem arra való. Nem lehet egy pillanatra sem megnyugodni. Hol a kálát veszélyeztetik, hol pedig a hibiscust dögönyözik.

A férj és a gyerekek valóban aknamunkát folytatnak az anyci kedvtelése ellen. Naponta kísérletet tesznek a növények likvidálására, kiirtására. A virágokat kólával öntözik (hátha elrohadnak, mint a fogak!), a férj pedig takarítás fedőnév alatt hypóval, Domestosszal és hideg zsíroldóval próbálkozik, de hiába. A feleség egyből átlát a szitán, a merényletet időben észreveszi, és a revans sem marad el egy spontán hétvégi átnevelőtábor keretében. Szombaton OBI-ba mennek, ahol fejenként 10 kiló általános virágföldet és 3 darab 60 centi átmérőjű kerámiacserepet (bármikor kellhet) cipelnek haza. Vasárnap újságot terítenek a padlóra, és miniásóval, minilapáttal az anya őrmesteri tekintete mellett átültetik a növényeket. Az összeset. Kivéve az orchideát, mert az magától elpusztult, dacára a lámpáknak, agyaggranulátumnak, a ventilátornak és a sósavnak.

A férj és a gyerekek megértik az üzenetet, és beismerik, hogy tényleg ők hibáztak. Kiengesztelésképpen vesznek egy egzotikus, sok törődést igénylő cserepes növényt a legjobb feleségnek és anyának, Virághalmy Rózsának.
Aztán hárman, növények nélkül, teljes egyetértésben beköltöznek a vecsési csavargyárba.