El Topo ismét ihletet kapott, és volt szíves megosztani velünk véleményét a celebek és egyéb starok világáról. Lássuk-lássuk :)

Tegnap anyáméknál jártam és ebből az alkalomból meglátogattam a mellékhelyiségüket is, ahol a megszokott módon ajtónyitáskor több kilogrammnyi színes magazin zuhant a lábamra. Egy darabig tűnődtem, hogy akkor most hova is posztoljak ezzel kapcsolatban, aztán elküldtem Ritának, mert a bulvárműfaj valahogy mégis inkább olyan nőies téma, függetlenül attól, hogy apám nyakig sáros abban, hogy folyamatosan érintkezem a bulvárvilággal, még ha csak marginálisan is. Furának azért fura a történet, mert én jól emlékszem arra, hogy a szüleim valaha normális, tisztességes sajtótermékeket is olvastak, meg még könyveket is, de jó néhány éve totálisan áttértek a „szórakoztató sajtó” gyümölcseinek kizárólagos élvezetére. Ha meglátogatom őket, feltétlenül mesélnek róla, mi történt az elmúlt időkben nemzetünk nagyjaival, de telefonon is simán tájékoztatnak, hogy például Béninek tüdőrákja van. Én kötelességszerűen a frászt kapom, hogy ki lehet az a Béni, s csak amikor a közeli és távoli rokonok, barátok, ismerősök teljes listája végigpörgött az agyamban, akkor árulják csak el, hogy Béni a Cseberből vederbe című magyar szappanopera hőse, aki az Ibolya presszóban keveri a koktélokat, de egyben Daniella elcsábítóját is tisztelhetem benne, valamint ő hozta össze Kittyt és Petyát.
Meglehetősen régóta vesznek részt a családunk életében ezek a figurák. Annak idején még bőven otthon laktam, mikor egy mogorva kedd estén arra állítottam haza, hogy a mutter félig lecsúszva fekszik a fotelben, a feje hátravetve, és kétoldalt csorognak a könnyek az arcán. Mint jó gyereket, engem tüstént kilelt a hideg: Mama, mi történt? Mire anyám tragikus hangon közölte a szörnyű hírt: meghalt a Strossmayer főorvos. Megmondom őszintén, kicsit megnehezteltem rá, hogy így behúzott a csőbe, később már azzal sem tudott igazán kihozni a sodromból, amikor Blažej doktor szakított Vondráčková nővérrel. Azt hiszem, ez volt az ősbulvár.
Később jelentősen bővült az elérhető választék. Egyrészt egyre-másra jelentek meg a különféle újságok, amikben másról sem volt szó, mint különféle celebek kalandjairól, másrészt a celebek is gombamódra szaporodtak a szó átvitt és valós értelmében egyaránt. Sosem felejtem el a sajtótörténeti jelentőségű pillanatot, mikor a klozeton talált lapot kinyitva kétoldalas cikkben értesítettek arról, hogy Nóci leejtette a mobiltelefonját, ami majdnem (!!!) eltört. Hasonló fontosságú tudósításokból később sem volt hiány, még akkor sem, ha nem vesszük figyelembe, hogy ki-kivel jött éppen össze, kivel szakított, és kivel csalt meg kit, pedig éppen ezek a témák adják a bulvársajtó húsát. Én inkább most csak néhány csemegét pécéznék ki, ami még az én edzett idegrendszeremen is áttört.
Villám csapott a stúdióba, ahol Balázs Pali a lemezeinek anyagát szokta felvenni!
Judyt hetvenkilencedszer is műtik a plasztikai sebészeten!
Tóth Vera ismét lefogyott!
Á kicsi Evelyn megint hízott húsz kilót. Két nap alatt!!!
Csisztu „hol lennék most a szexvideó nélkül” Zsuzsa rádióműsort vezet!
Teltek-múltak a dolgos hétköznapok, mikor is elkövetkezett 2001 januárjának második napja. Ha ezer évig élek, akkor is emlékezni fogok erre a dátumra. Ekkor halt meg a Király, és kisvártatva beköltözött az életembe Gyuri, Marietta, Árpi (később Árpy), Tihamér, valamint Edit asszony és a kis Krisztián. Innentől kezdve évekig nem lehetett hozzájutni semmiféle olyan médiumhoz, amiben ne esett volna szó a hihetetlen família valamelyik vagy akár összes tagjáról. Megtudhattuk, hogy Miskolctapolcán szállodát neveztek el Jimmyről, és hogy a csepeli főkapitány asszony személyes jóbarátja volt, továbbá – mit ad isten – valahogy elsőként érkezett a tragédia helyszínére. Még évekkel később is szemtanúi lehettünk, hogy élelmes vállalkozók társasutazásokat szerveznek a géniusz végső nyughelyéhez. Komoly buszokat lehetett megtölteni például pécsi ápolónők összetartó kollektívájával, akik egész úton Jimmyt hallgattak a buszon. Pestre érve egyenesen Csepelre hajtattak, ahol koszorúzást tartottak a temetőben, majd se jobbra, se balra nem nézve visszaszálltak a buszra, és visszagurultak Pécsre, jottányit sem engedve természetesen az addig hallgatott zenéből.
Egy évet sem kellett várnunk az újabb nagy durranásra, amit ezúttal szó szerint kellett érteni. Természetesen a szeptemberi eseményekre gondolok, amikor az Al-kaida ifjú mártírjai letarolták a WTC-t. Néhány napon belül özönleni kezdtek a hírek arról, hogy ki mindenkinek volt köze a katasztrófához a magyar celebvilágból. Cikkeztek róla, hogy Bombera Krisztina éppenhogy csak megúszta, hiszen nem egészen tizenöt kilométernyire volt az esettől. Hála Istennek Kozsó is csak majdnem hagyta ott a fogát, mivel éppen csak két hónappal az eset előtt járt a WTC kilátójában.
Valamiféle gát szakadt át akkor is, mikor Magyarországon elharapóztak a valóságshow-k. Onnantól kezdve hatványozódtak a lehetőségek a bulvármunkások kezében. Feltűnt egy csomó olyan lény, akiket onnan ismerhetünk, hogy egyszer már lehetett látni a seggüket a tévében. A vezetéknevük egy darabig VV, vagy BB volt, de aztán lett belőlük mindenféle más is. És megfejelődtek még a különféle zenés-táncos vetélkedők sztárjaival. Sosem felejtem el anyám megrázkódtatását, amikor az egyik énekesfiú (talán valami Feri) addig sírt a világtól elzárt edzőtáborban a felesége és a két gyereke után, míg kifelé már az amúgy szimpatikus vokáloslánnyal jött.
És akkor még nem is beszéltem a különféle modellcsajokról, akik annyian vannak, hogy ember legyen a talpán, aki tudja, melyik kicsoda. Bevallom őszintén, annak idején a körülbelül azonos időben forgalomba került Kelemen Annáról és Dundikáról azt hittem, hogy utóbbi az előbbi beceneve.
Térjek-e ki a Hajdu Péter-Sarka Kata álompár kalandjaira? Vagy Norbira és Rékára? Nem hiszem, hogy bírnám idegekkel. Tudom, hogy rengeteget hagyok benne a témában, de hát úgyis jöttök kommentelni, és kisegítitek ezt a silány kis posztot a hozzászólásaitokkal. Végezetül engedtessék meg nekem egy személyes jellegű emlék! Az egyik unokahúgom valamikor a kilencvenes évek elején énekesnő lett. Ez konkrétan úgy történt, hogy a fiújának volt valami szintetizátora, az egyik Tunyogi lány meg felénekelte a nótákat a csaj helyett. Azt hiszem, egy lemezt is adtak ki, és szombat esténként végighaknizták a vidéki diszkókat. Később szólókarrierbe is kezdett, ugyanezzel a tudással, meg azzal, hogy nálam majdnem egy fejjel magasabb, nyakigláb csaj, egyszóval csinos, már ha valaki az ilyet szereti. Summa summarum, egyszer összefutottam vele a Széna téren a villamosmegállóban. Köszöntünk egymásnak, szia, szia, hogy vagy, mizujs, satöbbi. Mondta, hogy örül, hogy találkoztunk, de ne haragudjak, siet a Moszkva téri McDonald's-ba, várja a fotós, aki paparazzófotókat fog csinálni róla!
Uram, irgalmazz!

Köszi El Topo, ismét sikerült belecsapnod a lecsóba és megmondanod a frankót. De mi ennek kifejezetten örülünk, hiszen tudod: barátok közt vagy jóban-rosszban :))