A kevéssé jól tájékozódó nő hajlamos eltévedni. Leggyakoribb előfordulási helye pont ellenkező irányban van ahhoz képest, mint ahol lennie kéne, és olyan távolságban, hogy esélye se legyen visszatalálni.
Éppen ezért a tájékozódási képességet nem igazán birtokló nő nem nagyon szeret egyedül járni, főleg nem idegen terepen. A helyzetet bonyolítja, hogy számára minden idegen terep, ami nem a lakás-bevásárlóközpont útszakasz. A kevéssé jól tájékozódó nő tehát körültekintően választja meg barátait és kedvesét, akik kisebb eséllyel tévednek el az élet színpadán, és akik lehetőleg minél kevésbé nők, mert bennük ilyen téren nem bízik. Kiterjedt baráti köre így főleg férfiakból áll és néha hideghegyi sportőrült nőből, de ő nem annyira jó barátnő, mert folyton csak hajtja őt, meg nem engedi pihenni kirándulások alkalmával, meg értelmes programokat se lehet vele szervezni, meg ők ketten két külön világ. Mindezek ellenére nagyon kedves tud lenni vele, ha nagyon muszáj, de irigységgel vegyes lenézéssel újra és újra konstatálja, hogy az nem lehet igazi nő, mert még a királyréti kisvasúthoz is eltalált a múltkor.
A tájékozódásra alkalmatlan nő támpontokat nélkülöző életútja már középiskolában kirajzolódott.
Jól emlékszik, mekkorát nevetett, mikor a vaktérképes dolgozat értékelése alkalmával a tanár külön kiemelte az egyik delikvenst, aki Budát és Pestet fölcserélte, majd a Tiszához rakta. Aztán kiderült, hogy ő volt az, ami viszont disznóság, mert a Duna meg a Tisza párhuzamosan folyik fölfelé, és teljesen egyformák; tök mindegy, hova rakja, a lényegen úgyse változtat.
A kevéssé jól tájékozódó nő ugyanakkor roppant szórakoztató egyéniség. Középsulis évei alatt ő az osztálykirándulások fő programja, melynek során egyfajta reményvesztett geoládaként az egész osztály őt keresi, és sötétedés után 1,4 kilométerrel arrébb egy tönkön riadt őzikeként gubbasztva meg is találja. Ha nem téved el (de eltéved), akkor a híd helyett biztosan egy 4 méterre lévő farönkön kel át a patakon. November van és nem hozott váltásruhát, tehát beleesik. A „mér’ azon mentél át”-kérdésre érdemben nem tud válaszolni, de azért megpróbálja.
- Jaj. Jaj, nem is tudom. Azt hiszem, leblokkoltam, meg valami ilyen rosszullét jött rám, hogy teljesen idegen helyen vagyok, meg nem ismerem ki magam, és féltem, hogy itt halok meg. Múltkor is az Árpád hídon mentem át a másik helyett, ami nekimegy annak a kéttornyú templomnak a víznél; azóta nem bízom a hidakban. Meg egy kicsit fázom.
A helyzet később sem változik. Túrák alkalmával a beléoltott szeméremérzettől vezérelve megkéri barátait, hogy míg ő a bokorban a dolgát végzi, menjenek előre, majd utoléri őket. A túrázó társaság tábort ver tehát, és bevárja az egyméterre pisilő lányt, esetleg ráküldi a hideghegyi barátnőt. A kevéssé jól tájékozódó nő nem rendez jelenetet, de azért érzi, hogy a bizalom már nem a régi.
Kedvese szerint ő a világ legjobb nője, aki mellett férfiként viselkedhet, és a döntéseket is ő hozhatja meg („ne arra menjél, ott nincs semmi”). Ugyanakkor rendkívül viccesnek is találja tájékozódásra képtelen nőjét, aki az Arany János utcánál mindig azzal ugratja, hogy a Batthyány téren vannak (tök ugyanolyan a metrólejáró, meg a Duna is valahol ott van), összetéveszti a Parlamentet a Budai várral (tök ugyanúgy néznek ki) és a fogaskerekűn a lefelé közlekedőre akar felszállni, ha a Széchenyi-hegyre indul.
A rosszul tájékozódó nőnek könnyű programot szervezni, mert sose emlékszik rá, ha már járt ott, így a két héten belül harmadszor meglátogatott park romantikus promenáddal minden alkalommal leveszi a lábáról:
- Aztaaa, milyen szép ez a hely! És de gyönyörűek a tulipánok is, hú! Nem semmi, mennyi helyet ismersz, úgy szeretek veled sétálni; már szinte egész Budapestet (Pécset, Székesfehérvárt, Baját stb.) ismerem, és mindig elcsodálkozom, mennyi sok szép parkja van. Ilyesmi szobor viszont már a másik helyen is volt, de ez szerintem egy kicsit szebb.
A kedves ismét jót nevet, és hálát ad, hogy ilyen nagyszerű humorral megáldott nőt sodort melléje a sors.
Ám eljön az idő, mikor a rosszul tájékozódó nő is bizonyítani akar, és kezébe veszi az irányítást. A férfi a klasszikus férfi-női szerepek időleges átrendeződését a kapcsolat színessé tételeként értékeli, és örül neki. Örömmel tesz eleget a nő meghívásának, aki megszervezi a programot a közeli bájos kisvárosba, mert járt már ott valamikor, és elég jól ismeri.
- Képzeld, drága, döntő elhatározásra jutottam: programot szervezek kettőnknek! Tök jó lesz, már mindent elterveztem és megszerveztem, ugye ráérsz lécci-lécci?
A férfi ráér és gyanútlan.
A nő elküldi az elvirás linket a férfinek, hogy az meg tudja venni kettejüknek a jegyet. „Vácig kell venni, és két teljes árú retúrt. De vigyázz, hogy tényleg retúr legyen!” A kevéssé jól tájékozódó nő büszke, mert mindenre gondol, a férfi pedig a harmonikus párkapcsolat törékenységét figyelembe véve nem mondja meg a nőnek, hogy már vett életében vonatjegyet.
Ezek után a nő azt is megtervezi, melyik kocsira szálljanak fel, mert majd előre kell menni – ha minden igaz.
A férfi még mindig gyanútlan.
Vácon leszállva a vonatról a rosszul tájékozódó nagyot sóhajt, és tudtára adja párjának, hogy megérkeztek. Ő ennek örül, és szorgalmazza, hogy akkor induljanak is el.
- Hova?
- a nő „már megint hova tűnt a metróállomás kijárata” arcot vág és ajakbiggyesztést produkál.
- Juj, szerintem ez a város teljesen megváltozott, mert semmi sincs ott, ahol volt. Vagy legalábbis nem emlékszem. Itt elvileg egy lila boltnak kéne lennie, de lila az nincs, viszont zöld. Hát nem tudom. Jaj, nem tudom. Úristen, ez borzasztó! Neked nincs ötleted?
De, a férfinak van ötlete, hisz azért férfi. Leviszi a Duna-partra a nőt („nem, ez nem a Tisza, de tényleg szép”), körbevezeti a főtéren, s a klasszikus férfi-női szerepek örömteli visszarendeződése után még moziba is elviszi, hadd legyen oldalbordájának egy kis sikerélménye is:
- Remek, jó helyen vagy, tényleg ebbe a sorba szól a jegyünk!
Majd a lehető legkisebb feltűnést keltve áttolja a nőt öt székkel arrébb.
Az utolsó 100 komment: