Ezúttal oriza triznyák vállalkozott arra, hogy a hivatalok elmaradhatatlan és kikerülhetetlen személyiségét, az idősödő hivatalnoknőt tárja a nagyérdemű elé. A jellemzés annyira pazar, hogy nagy hirtelenjében nem is tudok mit hozzáfűzni.

A hivatalban dolgozó idősebb nő – nevezzük Mancikának – 40 és 65 év közötti nő. Jellemzően önkormányzatnál, postán, takarékpénztárban, illetve hasonló helyeken dolgozik.

Mióta férjhez ment, külsejére nem ad. Hordóhasa és tokája van, lába visszeres, bokája vizenyős. Jellemző öltözéke: térd alattig érő szövetszoknya, télen bélelt fűzős cipővel, kötött pulcsival vagy horgolt mellény+nejlonblúz összeállítással. Nyári viselete ugyanez a szoknya XXL-es pólóval, gyógyszandállal. Munkahelyére beérve azonnal papucsot húz, közszemlére téve bütykös lábfejét és a nejlonharisnya által szépen kirajzolt fekete szűrcsomókat a lábán. Haja általában rövid, ősz és zsíros, esetleg szőke-dauerolt; ritkább esetben szigorúan megtűzött kontyot hord. Hétköznap nem sminkel, ünnepi alkalmakkor kék szemceruzát és piros rúzst használ. Öltözékének állandó kiegészítője barna műbőr válltáskája és egy/hat bevásárlószatyor.

Mancikának a munka mindig nyűg. Ha ügyfelekkel kell beszélnie, flegma, fölényes, pofákat vág, és alig várja, hogy megszabaduljon tőlük. Ahogy az ügyfél elindul kifelé a helyiségből, Mancika hangosan megjegyzést tesz rá a többi kollégának úgy, hogy azt az ügyfél még tisztán hallja. Ha munkatárs kér tőle valamit, sóhajtozik, szenved, hogy neki rengeteg munkája van, hagyják már őt békén. Ha olyan kér tőle bármiben segítséget, akivel jóban van, rámosolyog, megígéri, hogy megcsinálja, majd ahogy kilép az illető az ajtón, a többieknek azonnal elkezdi szidni, amiért őt dolgoztatja.

A főnök természetesen mindig szemét. Mancikának megvan a véleménye róla, és állandóan összehasonlítgatja régi főnökével, aki-bezzeg-milyen-áldott-ember volt. Meg amúgy is, régen minden mennyivel jobb volt a Hivatalban. Mint tudjuk, az emlékek megszépülnek, Mancika hajlamos elfelejteni, hogy Régifőnököt és az egész hivatalt annak idején ugyanígy szidta.

Mancika férjezett, esetleg elvált, állandó beszédtémája a magánélete, és ugyanezt várja el másoktól is. A többi Mancikával – természetesen munkaidőben – nap mint nap átbeszélik a férj/anyós/gyerekek/unokák minden rezdülését, ezt követően áttérnek az épp aktuális betegségeik, majd a többi kolléga kibeszélésére. A maradék időben recepteket cserélnek.

Új munkatárs hivatalba lépése esetén Mancika azonnal szondázni kezd, és ha az illető legkésőbb a második munkanapján nem meséli el teljes élettörténetét, beleértve első szexuális élményét és emésztőrendszere működését, Mancika elkönyveli a kollégát beképzelt rohadéknak, és mindent megtesz, hogy ezt a hivatalban mindenki más is ugyanígy gondolja. Mancika azonban hajlandó véleményét megváltoztatni: néhány szaftos pletykával bármikor levehető a lábáról. Így tehát ha az új munkatárs rosszul viseli, hogy összesúgnak a háta mögött, és egyedül kell ebédelnie, nem kell mást tennie, csak alkalmazkodni a hivatali szokásokhoz és beszállni a kibeszélő-körbe. Ezután már ő is teljes jogú tag lesz, Mancikák pártfogásukba veszik, és ellátják rendkívüli fontosságú belső információkkal.

A hivatali Mancikák viselkedése fertőző. Csinos, hamvas ifjú lánykák hivatalba kerülésük után néhány hónappal már kezdik átvenni Mancika bizonyos tulajdonságait, főként a pletykálás tekintetében, majd férjhez mennek, és a gyesről visszatérve már előkerül a papucs és a szövetszoknya…

A kék szemhéjfesték mint egyetlen sminkelési alternatíva, a kentauros-szőrcsimbókos láb és a gyógyszandál konkrétan fájt. Még jó, hogy a személyimet csak hat év múlva kell megújítanom :))
Köszi, oriza triznyák!