Az introvertált típus nem nagyon szeret táncolni, nem is szokott, botlába van, nincs ritmusérzéke és amúgy is. Csak a barátok unszolására jött el, de már jó előre megmondta, hogy őő nem fog táncolni, mert nem akarja égetni magát.
Viszont a sarokba húzódva szívesen fotózza a bulit, vigyáz az italokra és a tánc hevében ledobott felsőkre. Általában csendes távolságtartással és leheletnyi irigységgel figyeli a többieket, s bár próbálja álcázni, ezek a lelki folyamatok rendszerint kiülnek az arcára. S ha már kiültek, egy-egy bevállalósabb és jókedvűbb barátnő (ld. laza) feltétlenül szükségét érzi, hogy az introvertáltat kirángassa tespedt közönyéből. Ezután egyből a tánctér közepén találja magát; próbál elsüllyedni, hivatkozik fejfájásra, tehetségtelenségre és vágyakozva pillant eddigi védőbástyájára, de nem tud mit tenni. Az önjelölt hangulatfelelős barátnő karmaiból nem menekülhet, és minél előbb megadja magát, annál hamarabb szabadul. Legalábbis ebben reménykedik. De rendszerint téved: ha egyszer belekerült a vidám kompániából álló csapatós körbe, a jó fej barátnő nem ereszti, míg ő nem látja jónak. Neki ehhez orra van, nyugodtan rábízhatja magát bárki.
Az introvertált tehát beletörődik a megváltoztathatatlanba, és próbál részt venni a banzájban képességeihez mérten. Így először csak áll, mint akit odatettek, és otthagytak. Nézi az embereket, leképezi a mozgásukat, próbálja rögzíteni az elméleti alapokat, majd átültetni a gyakorlatba. Ennek végeredményeként az egész nótát félszeg masírozós és kézzel legyezős mozdulatokkal zúzza végig, a csípő- és derékmozgásra gondolni sem mer. Amint a dallamot lekeverik, angolosan a sarokba indul, de az éber és még mindig vidám barátnő felévonatozva visszatolja a táncparkettre. A következő számot ugyanazzal a két mozdulatsorral táncolja végig, de ha lehet, még az előbbinél is fásultabban.
Legközelebb a haverok kajánul vigyorogva újabb táncos estre invitálják, ha már olyan jópofán táncolt a múltkor is. Bár azért volna még mit fejlődnie technikában, de majd segítenek neki, hiszen azért barátok.

A szalszás-latinos-versenytáncoson már messziről látszik, hogy ért hozzá. És az is, hogy a többiek nem. Magassarkú cipőjében belibben középre, felveszi a tánc ritmusát, és hasat be, mellet ki, fejet egyenesen tart alapszabályait alkalmazva, valamint a zsűrinek szóló mosolyát arcára ragasztva előad. Ütemtől függetlenül mindig belecsempész valami látványos koreográfiát mozdulatai közé, majd várja az elismerő pillantásokat. Ha nem kapja meg, királynői büszkeséggel levonul a színpadról és csalódottságában bebasz.
Viszont amint észreveszi, hogy figyelik, az egész táncparkettet saját territóriumává teszi, mintegy belakja azt. Az egyik oldalról átszalszázik a másik oldalra, majd egy-két fordulatot beiktatva visszatér kiindulópontjához.
A szalsza klubtag ugyanakkor válogatós is, nem táncol akármilyen zajra. Ha igénytelen, silány zenét raknak be, lemegy a színről, és székén ülve mozdulatlanul gubbaszt addig, míg végre nem következik valami értelmes, táncolható zene. Ekkor ugyanazt a koreográfiát elsütve megpróbálja még egyszer learatni a babérokat.

A laza típus a party lelkének tartja magát, nélküle nem is buli a buli. Biztos öntudattal lép a táncparkett közepére, és az első zeneszámnál elkezd rázni. Pár ütem után önfeledt kiáltozásba kezd:

- Gyertek máár, olyan jó ez a szááám! Naa, necsinájjátok már!

A hozzá legközelebb eső áldozatot felrángatja a székről, és középre állítja. Mindenképpen be akarja vonni őt a zene lüktetésébe, hiszen táncolni sokkal-sokkal jobb együtt, és olyan nincs, hogy valaki ne akarjon csörögni egy jót. A középre ráncigált, táncolni nem annyira akaró havernak a laza segít feloldódni. Improvizatíve előad pár könnyen elsajátítható mozdulatot, s biztatja a másikat, hogy csinálja vele. Amennyiben az ellenáll, kézen fogja, és vezeti inaktív partnerét.
Amikor elfáradt vagy kitikkadt a nagy hepajban, ritmusra odagrasszál az asztalhoz, rángás közben iszik pár kortyot, kifújja magát, de csak kutyafuttában, mert rohannia kell vissza. Hiszen ha ő nincs ott, meghal a buli. Visszatérését a tánctérre heves kézlengetés, sikongatás kíséri (Party az élet, csajoook!), majd mint aki habok közé veti magát, ő is újra lebukik és vígan lubickol a táncoló massza jókedvű tengerében.

Az előbbi típus egyik alfaja a trófeagyűjtő vadász: körülkémlel és becserkészi a táncra alkalmatlan, hím delikvenseket. A szelíd kérleléstől kezdve a ráhatáson keresztül egészen a célért foganatosított agresszióig mindent bevet:

- Naaa, gyere Palika, csörögj velem egyet! Tök jó lesz!
- Jaj, hát tudod, hogy én nem nagyon szeretek táncolni, meg most valahogy amúgy sincs hozzá…
- Áhh, ez csak duma! Most hölgyválasz van, és nem illik visszautasítani. Ugye nem akarsz megbántani, ugye nem?
- Nem, isten ments. Akkor induljunk.

Majd Pali nagyot sóhajtva elindul a tánctérre győztes mosolyú lánypartnere oldalán, aki ellenállhatatlan lényének köszönhetően mégiscsak táncba vitte a húzódozó pasit. Másnap el is meséli a csajoknak, hogy végre megvolt a Pali is, és igazán nem érti, mitől van ez, de ő egyszerűen így hat a férfiakra. Még a leggátlásosabb, legvisszahúzódóbbakra is: előhozza belőlük Fred Astaire-t. Nem véletlenül jár gyakran ilyen helyekre: vajon hány férfiban szunnyad még a letagadott, de előhívásra váró táncos kedv?!

A látens kurva kortól függetlenül feszes naciban, haskivillantós, strasszos-flitteres, figyelemfelkeltő topban nyomul, mert ő tipikusan olyan nő, aki egy buliban sem maradhat észrevétlen. Tisztában van végzetes női vonzerejével, és használja is azt. Minden party alkalmával keres valamilyen jóképű kant, aki előtt fitogtathatja szexuális kisugárzását, mórikálhatja magát és tálcán kínálhatja bájait.
Stratégiája a következő: feltérképezi a helyet, kiszúrja a szerencsés kiválasztottat, majd nőiessége teljes tudatában felé indul, nem túl feltűnően megáll tőle másfél méterre, és táncba kezd. Néha oda-odapillant, szemez, kacsint, dobálja a haját, átéléssel ringatja a csípőjét, és a képzeletbeli rúd segítségével magánszámot ad elő.
Ha esetleg csajokkal lép a parkettre, ingyen leszbi-showt produkálva szórakoztatja a publikumot kevéssé hiteles, de általa annak tartott formában.
Mindent a szemnek, semmit a kéznek alapon nem táncol a férfiakkal, csak biztonságos távolból hergeli őket. És rettenetesen élvezi; ilyenkor érzi magát iggazi, nőcis nőnek.
Ám ha végképp megunta a csajszis-vadmacska társaságot, egy-két hímhez mégiscsak lealacsonyodik egy rövidke csörire, de aztán lép is tovább, mivel népszerűsége nem engedi a leragadást egyetlen pasinál sem. Megfelelő bebaszottsági szint után azonban mégis végigmegy az egész férfitársaságon; és bár az előzőleg kiszemelt, helyes pasi rég eltűnt a látóhatáron, a látens kurva nem búsul. Ő kurva jó csaj, kurva jól táncol és kurvára az ujja köré csavarja bármelyik kant. Csak gyógyulna már ki a klamidiából…