Dél körül vonattal utazni csodálatos dolog. Nincsenek sokan olyankor, el lehet merülni a táj szemléletében, és még azzal se nagyon foglalkoznak az utastársak, ha az mp3-lejátszóból szóló What Is love-ra a fejünkkel metronómozunk.
De aztán felszáll a vélhetően képzőművészetet hallgató lány. Lila leggings van rajta és lila, koptatott bőr oldaltáska. Ezzel még semmi baj. Mindehhez viszont vászonból készült, virágos gumicsizma utánzatot vesz föl, szürke óriásgarbós kötött pulcsit és egy nemtommit. Ez a nemtommi úgy néz ki, mint egy pelenka, csak fekete és vékony anyagból van. Utoljára általános iskolai bolondballagáson találkoztam ilyennel, mikor az eredeti ötleteiről híres eggyel fölöttem járók bébiknek (nem babáknak, bébiknek) öltöztek be. Bohócoknak akartak eredetileg, meg a Padödőnek, csak azt az előző évfolyam már ellőtte.
A pelenka-szoknyanadrág buggyos kinézete alapján „ideje lenne cserélni”-hatást kelt a közönségben, mert az most már van: mindenki őt nézi, és megpróbálja helyrerakni magában a látványt. De a lány frizurája sem könnyíti meg a dolgukat. Elölről úgy néz ki, mint Paul McCartney haja She Loves You-s korában, hátulról pedig mint Dieter Bohlen frizkója a Cheri Cheri Lady idején.
A lopva rásandítás és a kérdő tekintetek ostroma idővel elül, de a lány nem hagyja, hogy a feledés homályába vesszen. Előveszi az intimissimis zörgős zacsiból a tuppervárét, kinyitja, és elárasztja a kocsit rakott krumpli-szaggal. Az ételhez hozzá se nyúl, viszont kikotor a táska mélyéről egy újságpapírba csomagolt könyvet, és elkezdi olvasni. A rakott krumpli pedig még mindig intelligens Brise-ként járja át a kabint, olykor hullámokban fel-feltörve. Az új utasok belépnek a kocsiba, mélyet szippantanak a levegőből, és ingerküszöbüktől függően vagy átvonulnak egy másikba, vagy leülnek és arcokat vágnak, vagy leülnek és vágyakozva nyeldekelnek.
A végállomásnál a több fronton támadó lány elpakolja a könyvet, lefedi a tetővel a még mindig érintetlen rakott krumplit, és leszáll.

Fel nem tett kérdéseim a fiatal nőhöz:
Miért vesz fel pelenkát alj helyett? És akkor már miért pont feketét?
Mit olvashat, ami annyira gekados, hogy mi nem tudhatjuk? A Mein Kampfot nem nézem ki belőle, mást meg nem nagyon tudok elképzelni, amit be kellene kötni. Talán még a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei-t, de az végképp nem vallana rá, már a pelenka alapján sem.
Miért nem eszi meg a rakott krumplit, ha már kinyitotta? Vagy miért nem rakja el, ha nem eszi meg? Egyáltalán miért vette elő?
Legvégül pedig miért nem kínálja meg azt a srácot, aki hatalmasakat nyelve fixírozza a lány finomnak tűnő hazaiját?

Az irodába beérve a koleginák feltűnően körbeszagolnak, de nem szólnak semmit, csak aznap kerülnek, mint a leprást, és összesugdosnak a hátam mögött:

- Te, ez újabban menzán dolgozik másodállásban? Olyan szaga van, mint a konyhás Icának a kantinból.
- Hát nem tudom, de ez eléggé abnormális jelenség, nem?

- Nem, lányok, csak egy vászon gumicsizmás, pelenkás Paul-Dieter stílusú csaj szétküldte a kajaszagot az éterbe, attól van ilyen sajátos bukém.

De inkább rájuk hagyom az egészet; az, hogy menzai alkalmazott vagyok másodállásban, sokkal hihetőbb.