Ez alkalommal El Topo kamerádunk tudósít testközelből és kacagnivalóan jópofa stílusban a kicsit hipochonder, kicsit bőbeszédű, de mindenképpen rokonszenves nőtípusról, akinek személyében - nem mellesleg - Elias őrmester úr kedves nagymamáját is tisztelhetjük.

Nagyanyám a Moszad ellen

A virulens öregasszony mintapéldánya az én nagymamám volt. Anyai nagymamám.

Időtlen idők óta egyedül csinált mindent, mivel nagyapám nyugdíjazása napján elhatározta, hogy ő ugyan ebben az életben soha többé semmit nem csinál, kivéve a nagyon-nagyon gondos borotválkozást és Népszabadsággal az arcon történő alvást. A szorgos semmittevés hamarosan meghozta gyümölcsét, egyre jobban elhatalmasodó agyér-elmeszesedés formájában. Innentől kezdve már csak idő kérdése volt, hogy nagyanyám megözvegyüljön, és ez volt az a pont, amikor elkezdett kiteljesedni a maga teljes személyiségében. Először is megszervezte a nagyfater temetését. Hivatalos volt rá boldog-boldogtalan, még a helyi párttitkár is, mivel az öreg anno tagja volt A pártnak. És hát itt egy kis intermezzo következett, ugyanis a funkci, aki egy kis beszéddel is készült, nem vette észre, hogy nem azon a kapun ment be a temetőbe, amelyiken szokott. Nem tűnt fel neki az sem, hogy az elhunyt elvtárs kitliben van. Mindenesetre előkaparta a céduláját, és megrezegtette a hangját, elkezdte ecsetelni, hogy S. elvtárs egész élete a párté volt. Ezt megvitatandó sajnos előlépett a rabbi, akit támogatott a kántor is. Dagadtak a homlokerek, ahogy megpróbálta túlüvölteni egymást a két vén fószer, a gyászoló csődület pedig a szája szélét rágcsálta, mivel röhögni mégsem illik egy temetésen.

A nagyanyám egyedül maradt, és sokat találkoztunk vele, megszoktuk bizonyos szokásait. Például egy hangyányit hipochonder volt. Jóval elmúlt már nyolcvanéves, de még szemüveg nélkül olvasott. Egyszercsak azzal állt elő, hogy:
- Émmá’ fiam, meg fogok vakulni!
- Jaj, Mama! Mi a fenét ki nem találsz! Hogy vakulnál már meg?
- Szürkehályogom van – közölte drámai egyszerűséggel.
- Na jól van, Mama. Ha így kell lenni, akkor így kell lenni. Ne is foglalkozzunk vele, inkább gyere, szívjunk el egy cigit az erkélyen!
Nagyi takarékos asszony volt, kizárólag akkor cigarettázott, ha megkínáltam, akkor viszont szívesen. Az erkély egy jó magas ház hetedik emeleti erkélye. Szívjuk a cigit, Mama zsémbel:
- Nézd meg a sok büdös gazembert! Hát oda szórják a csikket a fűbe!
Azzal lemutatott a hetedik emeleti erkélyről a ház előtti fűsávba. Kinéztem a szememet, mire felfogtam, hogy valóban néhány cigarettavég van a fűben.
Máskor azzal jött, hogy ő már éhen fog halni, mert egy falatot sem tud lenyelni. Rettenetesen fáj a nyelőcsöve. Vakartam egyet a nyakamon, aztán megkínáltam egy kis töltött paprikával, természetesen jó forrón, mert csak úgy szerette. A paradicsom kellemesen csípős volt, a töltelék is jó borsos, fűszeres. Nagyi bedobott a gallér mögé két mélytányérral belőle. Utána megivott egy jó erős feketét, elszívott egy jó cigit, és kezdte elölről a panaszkodást.

Egy zimankós téli szombaton reggel elindultam valahova, és a kapun kilépve irtózatosan seggre estem. Egy jégpálya volt az egész város, akkora ónos eső esett. Pánikba estem: a nagyi ilyenkor szokott piacra menni! Inaltam vissza telefonálni neki, hogy el ne induljon, de elkéstem. A korai időpontban a nagymutter már a Koltóiban boldogította a személyzetet, miután combnyaktörést kapott a Klauzál téri csarnok felé mentében.
A legnagyobb természetességgel gyógyult fel, de természetesen nem tudott nyugton megülni otthon, sőt, a közeli pedikűrös sem volt elég jó neki. Kizárólag az Akácfa utcai szolgáltatásait volt hajlandó igénybe venni, ami azért nem volt közel. Az egyik ilyen útján jól elgázolta egy autó. Egy hasonló korú tata vezette, és éppen a járdára tolatott fel gyök kettővel! A nagyanyám mindenesetre elesett és eltörött a kulcscsontja. Hazatérve így kommentálta az esetet:
- A büdös csibész! Hát EGÉSZ ÉLETEMRE NYOMORÉKKÁ TETT!!! (83 éves volt ekkor.)

Nyolcvanhat évesen elérkezettnek látta az időt, hogy életében először látogatást tegyen a Szentföldön. Eredetileg úgy volt, hogy két barátnőjével megy, de azok hamarosan lemorzsolódtak. Megkérdeztem, hogy miért, de nagyanyám erre csak annyit felelt:
- Ezzel a két vénasszonnyal nem megyek sehova, mert lassúak és folyton nyafognak.
A két vénasszony mintegy húsz évvel volt fiatalabb nála, nem összesen, fejenként.
Nekem jutott a megtiszteltetés, hogy kivigyem a repülőtérre. Na, most aki tudja, tudja, hogy ha El-Al gép indul valahonnan valahova, hát ott egészen komoly biztonsági intézkedések tudnak lenni. Komoly tekintetű, sötét öltönyös-kosztümös emberek járnak-kelnek, méregetik az utazókat. A retikülből diszkréten kivillan a Jericho, zakó alatt domborodik az UZI. Ilyenkor az utasokat alaposan kikérdezik, mindenféle sületlenségről faggatják őket. Az én véleményem az, hogy elsősorban nem is a válaszokat, hanem a reakciókat figyelik. Keresik a rebbenő tekintetet, gyöngyöző homlokot, tördelő ujjakat.

Érkezünk a reptérre, kicsit korán, még senki nincs ott, csak a sötétek. Nagyanyámmal odatáncolunk a pulthoz, odacsődül néhány ilyen, kérdezik, én is utazom-e? Mondom: nem, csak a mama. Ránéztek, és megkezdődött a lidércnyomás. Az egyik megkérdezte tőle: Van önnek arab ismerőse? Nagyanyám boldog volt, hogy valakit érdekelnek az ő ismerősei, vett egy nagyobb levegőt és:
- Hát így konkrétan arab szerintem nincs. A házban van egy bolt, azt egy házaspár vezeti, de azok nem arabok, hanem kínaiak. Van két tündéri kislányuk, mint a játékbabák. Amikor mennek az iskolába egyforma szoknyában, rózsaszínű masnival a hajukban, olyan szépen köszönnek, az ember ne is hinné. De arab, az így konkrétan nincs. A mellettem lévő lakásban ugyan van egy román nő, akinek a férje – na ezt képzelje el – francia. Azok szerintem nem normálisak, este tizenegykor még nekiállnak mosogatni. Csak úgy csörög a sok eszcájg a mosogatóban, alig hallom a Mirandolina kettőszázhuszonnyolcadik részét. Maga nézi? Van ott maguknál is? Ja, de ott tartottam, hogy arab ismerősöm az nincs. Bááááár, mikor hatvankilencben, vagy hetvenegyben? megvették a Murányi utcai lakást, na látja lehet, hogy azt egy arab vette meg. Pakisztánban arabok laknak? Nahát ez azt hiszem pakisztáni volt, egy belgyógyász. Na annak volt egy irtózatosan kövér felesége, aki valami hihetetlen módon volt kifestve. Alkudott körömszakadtáig, végén még azt is kikötötte, hogy a pillangós állólámpát hagyjam ott neki. Maga látott már ilyet? Ilyen alumíniumból, vagy miből volt a lába. Nem a nőnek, a lámpának, kedveském. Akora segge volt – isten bocsássa meg -, mint egy háromajtós koloniál szekrény…

És így tovább, és így tovább. A szemek üvegesedni kezdtek, az éber tekintetek idegesen cikáztak, és a zakók is egyre szűkebbnek bizonyultak. Én csendesen szakadtam a röhögéstől, nagyanyám csak mondta, a derék fiatalok meg azt hiszem, még aznap kérték a leszerelésüket.

El Topónak köszönöm, hogy idegenlégiósként részt vett az akcióban, valamint ezúton biztatom, hogy alkalomadtán lepjen meg minket további történetekkel is. Igény volna rá :))