Az alábbi kirohanást Anna intézte hozzánk. Örülünk neki.

Az egész az élettel kezdődött.

 

Lehet befelé élni, csendesen, észrevétlenül. Lehet zajosan, magunk körül jó nagy port kavarva élni. Egy ideje pedig már lehet fszbúkosan is élni.
Ez a XXI. század legújabb, legdivatosabb életformája.
A Fészbúk-élet semmihez nem hasonlítható, őrületesen trendi dolog! Ha azt akarod, hogy az ominózus napon, amikor lepereg előtted életednek az a bizonyos filmje (amiről a reklámfilm is beszél), szóval azokban a pillanatokban ne kelljen majd eltakarnod szemedet, hanem igenis képes legyél, mi több, boldogan nézd végig életed filmjének minden egyes képkockáját – nna, akkor neked Fészbúkosan kell élned.
Bizony! Egy belevaló kis Fészbúk-élet – nna, az már valami!
Ugye nem azt akarod mondani, hogy még nem regisztráltál?!
Én regisztráltam, én modern csaj vagyok, olyan nincs, hogy kihagyjam! Majd pont ezt hagynám ki?! Majd pont én hagynám ki?!
Szóval regisztráltam, és első szuszra megpróbáltam felkutatni azokat, akiket ismerhetek, és szépen megjelölhetem őket, aztán remegő izgalommal várhassam a visszajelölést, hogy ők is ismernek engem, aztán büszkén dagadjanak a 75B-s cickóim, hogy milyen fasza kiscsaj vagyok, és milyen fasza ismerőseim vannak.

 

De – amint műkörmeimet rágcsálva üldögéltem a klaviatúra fölött – egyetlen valamirevaló ismerős sem jutott eszembe. Kiderült: akit ismerek, az vagy annyira öreg, hogy az internet létezéséről kizárólag a tévéreklámokból értesült, vagy annyira béna, hogy eddig még nem jutott eszébe regelni, vagy, ha nem öreg és nem béna, akkor foggalmam sincs, mi az igazi neve.
Ültem hát szomorúan, és csendesen sírdogáltam, hogy tök ciki, meg égő, mert pont nekem nem lesz, csak öt fonnyadt ismerősöm, és mit fognak szólni a többiek, biztos kiraknak a Fészbúk-szégyenfalra, ahol mindenki leköphet majd, mert csak öt ismerősöm van.
Ekkor mentőötletem támadt: gyorsan kitörlöm magam, és senki nem fogja észrevenni, hogy izé…
Három óra ide-oda kattogás, négy palack félrecsöppentett probiotikus szuperlé, fél kiló biobanán, és hat gyorsan lezavart segélykérő telefon után izzadtan, kócosan kellett rájönnöm, hogy ez az, ami egyszerűen lehetetlen: nem törölheted ki magad a Fészbúkról! Beleégtél a rendszerbe, mint bogár a hűtőrácsba – akár tetszik, akár nem!
De – és itt jön a Fészbúk valódi csodája – a rendszer nem engedi, hogy elsüllyedj a reménytelenségben! Mire másnap felébredsz, egy raklapnyi teljesen ismeretlen ember jelöl meg ismerősként, neked pedig nem is kell mást tenned, mint visszaigazolni, megerősíteni, elfogadni őket ismerősként, és máris szépen duzzadozik fészbúkos baráti köröd, és egy szép napon arra ébredsz, hogy a fél világ ismer és szeret téged, veled él, lélegzik, követi minden gondolatodat, minden pici lélegzetvételedet. Ekkor már nyakló nélkül ömlenek üzenőfaladra a rózsaszín plüsscicaszívek, a gyöngyös sütiszívek, a helóbébi-szívek, a pumukliszívek, és minden más szívek.

 

Soha többé nem kell attól félned, hogy egyedül maradsz, és halálod után egyetlen szál virtuális gaz sem fog virítani az „Ismeretlen Fészbúk-katonalány” feliratú sírodon… Nem!
Innentől iszonyúan fontos ember leszel, mert akinek kétszáznál is több ismerőse van, az mi, ha nem iszonyúan fontos ember?!
Ha egy esősnek induló délutánon unatkozni találnék, elég, ha üzit dobok a falra, mondván, aznap estére sürgősen pasit keresek – biztosan lesz egy barát a több százból, aki beugrik csetelni egy jót, vagy ilyesmi.
És ha például mellműtétre készülök, nem is kell a plasztikai sebészhez konzultációra mennem; elég, ha felteszem a választható mellméreteket és implantátum-formákat az adatlapomra, és majd a barátaim eldöntik, milyen és mekkora cicit válasszak, és így minden barátomnak nagyon fogok tetszeni! A plasztikai sebész pedig az üzenőfalon keresztül tájékoztathatja barátaimat, miért nem kell aggódniuk a műtéti kockázat miatt, és persze a beavatkozás után azonnal megnyugtathat mindenkit, mennyire jól vagyok, és új cickóim pompásan sikerültek – friss fotókkal illusztrálva, melyeket mindenki lájkolni fog!
De persze sokkal kisebb és jelentéktelenebb dolgokat is megoszthatok a világgal: új autómat, új cipőmet, új kiskutyám új kölykeit, új férjeket, meg ilyesmit!

 

És azon az utolsó napon, amikor elhagy az erő és eliramlik az élet – mint abban a trendi versben, ahol az özvegy is Prada-fátylat visel – bizonyosan lesz majd valaki, aki felteszi az urnám fotóját egy albumba, és minden barátom küld majd egy pityergő fejecskét, és én a Mennyei Fészbúkról üzenek majd nekik, hogy ne szomorkodjatok, mert az igazi Fészbúk-élet úgyis ideát van.

Az emberi kapcsolatainkat minduntalan romlásba dönteni igyekvő birkaszellem azért tényleg rettenetes, főleg ez a Facebooknak nevezett átverés. Én soha és semmilyen körülmények között, elhihetitek… Aki a Görbe sminktükör rajongója kíván lenni, csatlakozhat az oldal tetején jobboldaltájt.
A posztot pedig köszönöm Annának!