- interjú Szirtes Mónikával, a Klájszter utcai Szirtesék mindennapjai című nagy sikerű gyermekkönyv szerzőjével

Sietősen lép be a hangulatos dél-kelet pesti cukrászda nagyüveges ajtaján. Arcán nyoma sincs fáradtságnak, sokkal inkább kiegyensúlyozottság és – talán túlzás nélkül állíthatjuk – olyan báj lengi körül, ami csak a sok gyermekes édesanyákra jellemző. Körbehordozza tekintetét, majd engem meglátva kedvesen elmosolyodik. A kényelmes, ergonomikus cukrászdai székre lehuppanva szabadkozni kezd a tízperces késés miatt, mert – mint mondja – Patit még az utolsó pillanatban tisztába kellett tennie, hipp-hopp rájött a hígfosás a paradicsomos kápitól.
Ezen mindketten jót nevetünk, majd Móni a jó kiállású, fess pincértől frissen gőzölgő, habos kapucsínót rendel. Jóízűen belekortyol, és empatikusan várja kérdéseim hadát.

Honnan jött az ötlet, hogy gyerekkönyvet írj?
Jól emlékszem a napra, mikor pöttyös labdaként kipattant az ötlet a fejemből. Teljesen átlagos aranyló májusi délelőtt volt, épp rakott keltet főztem. Egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy Kati és Peti nemhogy nem tépik egymást, de még csak nem is üvöltöznek, hanem békésen játszdogálnak a játsziszobában. Gyorsan beraktam az ebédnek valót a sütőbe, és bekukkantottam hozzájuk. Hát nem miszlikre tépte az összes mesekönyvet a két ebadta rossz kölyke? Megszigorgattam őket következetesen, és hát nagyon megszeppentek erre a lurkók. Megesett rajtuk a szívem, na. Míg sült a rakott kel, írtam nekik sebtiben egy mesekönyvet, mert mi úgy neveljük őket, hogy Cartoon Network az nem, de olvasós mese az minél több. Hát így történt dióhéjban.

Móni, nem találod egy kicsit infantilisnak, hogy felnőtt nő létedre ilyen stílusban írsz?
Nem.

És nem is szégyelled?
Egy kicsit eleinte talán, de már megszoktam. Nem rossz ez. Szeretek mosolyt csalni a gyermekarcokra.

Miért pont ezt a címet adtad a könyvednek?
Mert a Klájszter utca 26-ban lakunk, és Szirtes a családnevünk. Bár ez nekem csak az asszonynevem, amikor összeházasodtam Ábellel (Mónika férje – a szerk.), akkor vettem fel.

Említetted a férjedet. Ő hogy áll hozzá mindehhez?
Mindenben támogat, és segít, ahol csak tud. Például az illusztrációkat is ő készítette a könyvhöz, csak azt a kiadó visszadobta. Ám mi ragaszkodtunk a képekhez, és a visszajelzések alapján úgy tűnik, jól tettük, hogy kitartottunk.

Ugye nem számítottál ekkora sikerre?
Én? Soha! Csak lárpúrlár kedvtelésből, a magam és gyermekeim szórakoztatására írtam. Soha, egyetlen pillanatig sem gondoltam, hogy bárki mást is érdekelhet a mi középszerű életünk. Éppen ezért ért váratlanul, amikor a kilencedik kiadó visszahívott, és közölte, hogy megjelentetik a könyvet. El nem tudom mondani, mekkora öröm volt ez számomra! Talán csak ahhoz volt mérhető a boldogságom, mint amit akkor éreztem, mikor Peti végre kikakálta a dédnagymamámtól örökölt aranygyűrűt. Különben kénytelenek lettünk volna levonni a jövőbeni zsebpénzéből.

Hol találkozhat veled legközelebb az olvasóközönség?
Jövő héten szombaton jótékonysági dedikálást szervezünk a Pocak La’com bababoltba. Lesz arcfestés, kézműveskedés, pelenka-újrahasznosítási szaktanácsadás. Mindezek mellett az érdeklődők ez alkalommal akciósan vehetik meg a könyvemet, vásárolhatnak a Szirtes család fotóiból, megvehetik Pati levágott hajtincseit, Kati kinőtt bugyijait, valamint Peti röntgenfelvételét a törött karjáról. Sőt, egy-két műhelytitkot is elárulok most készülő könyvemről. Szóval mindenképp érdemes eljönni, mert jó kis családi programnak ígérkezik!

Kedvcsinálónak pedig következzék Szirtes Mónika egyik szívmelengetően kedves története a sok közül:

 

 A játszótér

 

Szombat volt. Szép tavaszi szombat. A hétvége legelső napja. Aznap korán kelt a napocska.
- Hurrá! - örült Kati. - Megyünk a játszótérre!
Peti ugrált az ágyon. Annyira örült, hogy leesett.
A nagy csattogásra bejött Apu. Egyik arca meg volt borotválva. A kezében borotva.
- Ejnye - mondta tréfásan -, szétszeditek a házat.
Peti erre úgy nevetett, hogy még jobban leesett.
Ekkor bejött Anyu. A fejét csóválta tréfásan.
- Készülődni, egy-kettő. A játszótér megvár minket. Igyátok meg a tejeskakaót.
Kimentek az asztalhoz. Pati még mindig csak épp felérte. Álla a deszkán. Kezecskéit a partedlibe törölte. Úgy kapta a tejeskakaót.
- Hmmm. De finom - mondta Kati. Kör alakú barna bajuszt kent magának. Peti cuppogott. Aztán leesett a székről.
Reggeli után föl kellett öltözni. Hideg volt. Anyu gyorsan elmosogatott. A szárítóra rakta a vizes edényt, hogy gyorsan megszáradjon. Másként nem lett volna elég meleg hozzá.
Kati a zöld katicás esőkabátját vette föl. Hideg volt kint és nedves, ködös. Hozzá az újonnan kapott rózsaszín bolyhos csizmáját. Nagyon jól állt neki. Kiszaladt az ajtón a napsütésbe. Pati nagyon kicsi volt. Ő még nem érte föl a csizmát. Apu a kezeslábasba rakta. Csak a szopizós ujj kandikált ki. Peti nagyfiú. Ő a sámlin állva vette ki a sapkáját. A szekrényből. Aztán leesett.
A kis csapat kivonult a borongós őszi délutánba – Apu, Anyu, Kati, Peti, Pati a kis gyerekhordozó kosárkában. Csak a szopizós ujj kandikált ki. A játszótérre mentek. Gyalog, mert az autó, amit Patinak köszönhettek, a ház mögött parkolt. És Apunak bevonták a jogosítványát cserbenhagyásos gázolásért.
A játszótér a házzal szemben volt. Épp odasütött a napocska. Nagyon szép volt. Bementek. A kaput nem csukták be, hogy mások is beférjenek. Például a Melinda, Meli. Anyu barátnője a játszótérről. Szerencsére már nem dohányzik. Az rosszat tesz a kicsiknek. Három gyereke van neki is. Töki, Dagi, Ferde. Nagyon aranyosak, Anyuék jól megvannak velük. Ferde együtt hintázott Petivel. Ő leesett.
Kati addig odajött Anyuhoz.
- Anyu, nézd, ott egy vau-vau kutya.
Tényleg ott volt egy vau-vau kutya. Nagyon aranyos volt. Hosszú fülekkel, orral. Szemmel. Tappancsán fekete folt. Szőre elállt. Ott kapirgált a kerítés tövében. Pati a szopizós ujját szopizta. Néha megcsóválgatta a farkát.
- Ügyes vagy, Katikám - mondta Anyu neki. - Nézz körül, hátha látsz egy nyau-nyau macskát is.
Erre azt mondta a Töki, hogy nekik a telken van egy kró-kró pulykájuk. Nagyon érdekes volt. Peti addig leesett.
Kati visszajött.
- Nézd, Anyu, találtam egy néz-néz gyíkot.
A néz-néz gyík furcsa volt. Szájában hangyák mászkáltak. Anyu megdicsérte Katit, hogy milyen ügyes. Apu Petit szedte föl épp.
Ebéd után a kis csapat hazament, mert fáradtak voltak. Peti leesett a hintáról. Pati a kikandikáló ujjacskát szopizta. Sokat gyalogoltak, jó volt a nap. Szép idő volt. Megszámoltak az utcán három nyau-nyau macskát, egy batty-batty teknőst, és tíz nő-nő fát. Elment mellettük a brumm-brumm-kukásautó is. A bácsik integettek. Szép idő volt.
Otthon elégedetten dőltek le. Boldogan. Anyu leszedte az edényeket a szárítóról. Beléjük tálalta a finom vacsorát. Jó étvággyal ettek mindannyian. Fáradtak voltak. Csip-csip csirke volt az ennivaló, meg flitty-flotty galuska. Másodikra pú-pú bab csíp-csíp csilivel. Peti vicces volt. Fejére rakta a csirr-csörr tányért, és azt mondta, „Napóleon”. Apu és Anyu egymást átölelve nevettek. Csóválták a fejüket kedvesen. Végül megmondták, mind a ketten, hogy a hamm-hamm étellel nem szabad játszani. Az nem arra való. Aztán Peti leesett a nyikk-nyekk székről.
Vacsora után Apu bekapcsolta a Híradót. Pati a kikandikáló ujjacskát szopizva odament az előző napi adok-veszek tőzsdei árfolyamokkal. Érdekes volt. Olyanok voltak benne, hogy a vú-vú repülőt megint felrobbantották a bimm-bumm terroristák, meg az ül-ül csillagászok találtak egy szipp-szipp feketelyukat.
Aztán lefeküdtek. Anyu misi-mesét olvasott nekik a ziz-ziz könyvből. Aztán elaludtak. Peti azért még egyszer, utoljára leesett, a biztonság kedvéért.

***

(A mesét hangsúlyozottan Jege vitelezte ki, neki jár érte a cvikipuszi.)