Szipoj Ágnest senkinek nem kell bemutatni.

Szinte a tökéletes ismeretlenségből robbant be üstökös csillagként a hazai irodalmi élet fénylő egébe; azelőtt táncosként, masszőzként és eszkortként (luxuskurva, beképzelt sznoboknak – a szerk.) dolgozott, de 2005-től tudatosan készül írói pályájára. Első könyve, az Élvezet, 2007-ben hónapokig vezette az eladási listákat, milliós hasznot termelve. Két évvel később, 2009-ben jelent meg következő letehetetlen műve, a Gazdagság. Most pedig, a 2011-es esztendő elején, a Sikerkönyv jóvoltából ismét felejthetetlen géniusza a kortárs irodalomnak.

Nagyobb lélegzetvételű művei mellett számos novellája, periodikája, vezércikke jelenik meg népszerű országos médiumokban. 2008-ban a Dikk magazin történetírói pályázatának első helyezettje, 2010-ben Rima Rimissima-döntős, 2011 óta pedig az „Az év feltörekvő írónője” cím büszke birtokosa. Szabadidejében szívesen jógázik, ad életmódra vonatkozó tanácsokat, ill. néz anyai örömök elé.

A gyökereit, veleszületett szerénységét és alázatosságát befutottsága ellenére is híven őrző írónővel legutóbb az alsópömpöldei Petőfi könyvtár író-olvasó találkozóján találkozhattak az olvasók. Alább kivonatolva következik színes helyszíni összefoglalónk, élménybeszámolónk.

(Moderátor: Kramancsik Edus, az Alsópömpölde, a mi városunk bulvárrovatának főszerkesztő asszonya.)

Kramancsik Edus: Ágnes, ha szabad ilyet mondanom, csupa kellem és báj vagy ezzel a pocakkal. Mikorra várható a kis írópalánta?

Szipoj Ágnes: Köszönöm, Etus. Kérdésedre válaszolva, nem tudom biztosan. Bestseller-író volnék, nem bestseller-jós (nevet).

K. E.: (szintén nevet) Igazad van, hiszen ezért vagyunk itt. Nem is húznám az időt, hanem át is adnám a szót olvasóidnak, rajongóidnak.

Szipoj Ágnes: (kacag) Tegeződjünk, jó?

(általános tetszésnyilvánítás)

Szipojágneses sálat és szoknyát viselő, tizenkilenc év körüli fiatal lány: Ágnes, annyira boldog vagyok, hogy eljöttél. Mint íróaspiráns, arra volnék kíváncsi, hogy a szereplőid…

Szipoj Ágnes: Áh, egy kollegina! Már az öltözékedből kitalálhattam volna, annyira stílusos! Igen, ez nagyon gyakori, de attól még nagyon jó kérdés. A lényeg, amit mindenkinek tudnia kéne: a szereplők a regény tartozékai, alárendelt részei, nem léphetnek, de nem is lóghatnak ki a világukból. Feladatuk nem más, mint hogy a történetet előmozdítsák. A műnek elsősorban hitelesnek kell lennie, vagyis a szereplőknek is azoknak kell lenniük. Valódi emberek, valódi problémákkal, hogy az olvasó, mély, őszinte barátságot köthessen velük, mely a műélvezet alapvető pillére.

Sz. s. é. sz. v., t. é. k. f. l.: Értem, de azt szerettem volna…

K. E.: Ez így eléggé absztrakt. Megtennéd, Ágnes, hogy kifejted bővebben?

Szipoj Ágnes: Már megtettem, évekkel ezelőtt. Élvezet, 61. oldal, második bekezdés – mindenki emlékszik, nem? (fölcsapja)

„ - Átkozott writer’s block – sopánkodott Gudrun. – Egy szót nem bírok leírni, immár öt hosszú napja.

 - Mert instabil lelkületű vagy, mókusom – mondta neki Gustaf, miközben erős karjával átkarolta őt, hófehér vállát, vállára omló, izgató, vörösesszőke tincseit. Csodálatos haja volt, mint senki másnak a hideg, örökké párás, sarkkörön túli Ingeborgban. – Találj ki egy új szereplőt, csak hiteles legyen. Az fontos. Téged azért szeretnek annyian, mert az írásaid hitelesek.

 - Ez mind baromi jó, de kit? – Gudrun elkeseredetten felsóhajtott.

Gustaf hosszasan szemlélte őt. Látott már ilyet tőle korábban, és most eszébe villant, hogyan ismerkedtek meg, mikor Gudrun magányosan ült a sarokban, érzéki, rövid fehér szoknyácskában, kihajtós kék felsőben, tökéletes bokáin piros aranycsatokkal, melyek szandálját tartották, egy nagy pohár csodálatosan fűszeres illatú grog mélységeibe meredve.

 - Mit tudom én. Legyen mondjuk az öreg, süket kintornásnak mégis inkább majma.”

K. E.: Tehát ez a lényeg?

Szipoj Ágnes: Pontosan ez a lényeg. A hitelesség. Nem lehet eleget hangsúlyozni.

K. E.: Nohát, ha jól látom, ehhez máris van hozzáfűznivaló.

Szipoj Ágnes: Ezért vagyok itt, Erus.

Jellegtelen külsejű, szögegyenes hajú, bézbólsapkás csaj: Nálam ez a regény az abszolút favorit, Ágnes, meg a másik kettő. Egy kérdésem volna csak, amit nem értettem. Miért nem hagyja Elma egyszerűen ott Lisbetet, amikor kiderül róla, hogy mégsem leszbikus?

Szipoj Ágnes: No igen, a csavar a végén. (kuncorászik) Direkte nem voltam tökéletesen világos, úgy ítéltem, van, amit jobb az olvasó fantáziájára bízni. Aztán meg a női lélek közmondásosan ellentmondásos, nemde? Mindenki az önnön személyiségének kovácsa, mindenkinek a saját kezében van boldogulásának kulcsa, mindenki lelke mélyén ott lapul az örök harcos, készen arra, hogy átvegye az irányítást, és a világ éppen ettől halad előre. A Gazdagságban még jobban is körüljárom e témát. Tudjátok, hol.

„ – Igazából mindig tudtam, hogy ennek így kell lennie – mondta Anatolij, és mélyen Darah szemébe nézett. A légörvényekkel nem kellett most törődnie, a robotpilóta tudta a dolgát: egyenesen tartotta a gépet.

 - Nem tudhattad – rázta a fejét a nő, és beleharapott a Snickers szeletbe. – Semmi jele nem volt, hogy apád elfogadná valaha, hogy ne te vedd át a céget. Főleg nem miattam – szíve összeszorult, mert felsejlett benne bátyja, kezében a véres handzsárral, a damaszkuszi nyomornegyed utcáin, ahogy lőni kezdték a várost. Tűz volt akkor, és potyogás mindenfelé. Szörnyű emlékek voltak.

 - De, igenis, mindig tudtam – mondta a fiú, ábrándos tekintetét most a sötét éjszakai ég mélyeibe fúrva. Igen, ő volt az, aki kimenekítette a lányt egy primitív, törzsi társadalom karmai közül, és ő volt az is, akinek fizetnie kellett ezért. De most már, hogy túl voltak az egészen, könnyű volt. – Most már, hogy túl vagyunk az egészen, könnyű. De én már akkor tudtam.

 - Miért? – kérdezte Darah fájdalmasan.

Anatolij halványan elmosolyodott, és ahogy feltűntek a távolban a kifutópálya halovány jelzőfényei, szilárd markába ragadta a botkormányt.

 - Fogalmam sincs. De idővel majd rájövök. Ha te is ott leszel nekem.

Darah benyomta a csoki végét, és szalvétáért nyúlt. Talán igaza van a fiúnak. Majd.”

K. E.: Nagyon köszönjük, Ágnes. Újra és újra lenyűgöz a rutin, mellyel a tollat forgatod.

Szipoj Ágnes: Ma már inkább klaviatúra az, haladni kell a korral, még nekünk, nőknek is. (kacsint)

K. E.: Igen, meg a mikrofon. (nevet) Passzoljátok tovább, csajok, ott középen lesz egy kérdés.

Molett, kissé bandzsa családanya, ízléstelen térdnadrágban: Kö… köszönöm szépen a lehetőséget, és azt szeretném ké… kérdezni több sorstársam nevében, hogy miért ilyen drága a Sikerkönyv?

Szipoj Ágnes: A kiadómat kérdezd, ő a „boss”, ő akarja magát gennyesre keresni rajtam. De talán vigasztal, hogy a mocskos anyagiak problematikáját elég élesen vesézem ki, 154. oldal.

„Ricardónak szokás szerint váratlanul rossz éjszakája volt aznap, talán az előző este során a Kék Szortyogás bárban elfogyasztott tekintélyes mennyiségű tequilának volt ez betudható.

 - A fenébe, a francba, a rohadt életbe – káromkodott Ricardo, a fejét fogva. – Az életben nem iszom többé ennyit.

 - Nohát, te megint kibaszottul kiütötted magad – lépett a szobába szokásos szókimondó módján Eszti, akiről Ricardónak egyből eszébe villant, hogy segített fogni a haját előző nap, amikor hazaért a bárból, tök részegen. Azt még így, a másnaposság könnyeinek fátyolán át is meg tudta állapítani, hogy a csaj fantasztikusan jól néz ki: rövid, testhez álló fekete ruhát viselt, melyből elővillantak a szükségesnél semmivel nem kisebb, nem is nagyobb idomai.

 - Jajj – mondta Ricardo. – Köszönöm, Eszti.

 - Igazán nincs mit – mosolygott a lány mindentudóan. – Tudod, hogy szeretlek téged, plajbászkám. A melleimet is ezért csináltattam meg.

 - Na igen – nyúlt a virágmintás, fehér kávéscsésze után Ricardo. – Ne is mondd. Honnan van ez a kávé? – kérdezte hirtelen, belekortyolva a habzó, gőzölgő, fortyogó nedűbe. – Egész jó.

 - Ez nem kávé, hanem tea – nevetett Eszti csengő hangján, melyet a férfi úgy szeretett. – Luigi hozta a legutóbbi szállítmánnyal, csak úgy mellékesen. Azt mondta, a helyszínen szerválták. De te még mindig nem józanodtál ki egészen.

 - Lehet – hagyta rá Ricardo, elgondolkozva kavargatva a teát. Tényleg, miért rúgott be annyira? Általában nem szokott a hányásig részegedni, jobban bírja ő annál az italt. De most valami nagyon jó okának kellett lennie rá.

 - Iván viszont rossz hírekkel érkezett – mondta Eszti, visszazökkentve Ricardót a valós világba.

 - Miért?

 - Emlékszel Marie-Henriette-re?

 - Nem.

 - Nos, nem tud fizetni.

A lány arra számított, hogy Ricardo bőszen az asztalra csapva fog felpattanni, mint a korábbi időkben, de csalódnia kellett.

- Nézd – mondta a jó testű, széles vállú, férfiasan hosszú orrú férfi félig-meddig fásultan. – Engem ezek a dolgok egyre kevésbé érdekelnek. Tudod a véleményemet az ügyről.

 - Hogy magára vessen, akinek nincs pénze?

 - Igen. Az ő baja. Ki ez a Marie-Henriette egyáltalán? Ismerem?

 - Hogy a fenébe ne ismernéd, vazze – pirított rá Eszti. – Jürgen felesége.

 - Az a Jürgen? Az én Jürgenem?

 - Ki más?

 - Nem ismerem – tért vissza a kihűlő italhoz Ricardo. – De szerintem nem is érdekel.

 - Nem lehetsz ilyen – kucorodott bele az ölébe Eszti. – Nem lehetsz olyan, akit semmi nem érdekel. Itt nagy összegekről van szó, a kakas rúgja meg.

 - Ugyan, menj már – mondta Ricardo, immár csakugyan fölgerjedő dühvel, és laza mozdulatával falhoz vágta az üres csészét, mely apró, hasznavehetetlen cserepekre törött szét. – Bőven elég sokáig éltem ebben a csapdában, és nézd meg, hol tartunk most. Épp neked köszönhetem, hogy kimásztam. Épp te mondtad, hogy a pénz nem számít.

 - Nem?

 - Nem.

(csönd)

K. E.: Nem?

Szipoj Ágnes: Nem! Épp ez a lényeg, Emőkém. A pénz a férfiak vesszőparipája. Szerintem, és ahogy Ricardo is egy magyar lánytól tanulta meg, nem olyan nagy ötlet, mert emberség nélkül mit sem ér. De a kiadóm már csak ilyen, ő is férfiből van. Ezért annyi az annyi, sajna. Én viszont ingyen adom a dedikációt, mert nagyon-nagyon örülök, hogy itt lehetek köztetek, lányok.

(tülekedés)

Szipoj Ágnes: Na-nana-nanana! Nem kell taposni egymást, mindenki sorra kerül, fiatal még a délután. Elvira majd rávési a nevemet a könyveitekre, jó, én pedig hadd’ ajánljam szíves figyelmetekbe addig ifjúkori zsengéim e gyűjteményét. Nem is hallottatok még róla, nem? Most jelenik meg először, tut-ti jó könyv, imádni fogjátok, szerintem nagyon eredeti mind. A cím: (magasra emeli) Egy nő és egy férfi.