A női főnök az egy szerencsés csillagegyüttállás, az egy ajándék. A női főnök empatikus, hozzáértő, és bármi történjen, a realitások talaján marad, nem veszti el a hidegvérét, képes racionálisan gondolkodni, tervezni, irányítani, vezetni.
A női főnök az mindig jó, de ha igazán szerencsések vagyunk, egyes – még empatikusabb, munkájában még kiemelkedőbb – alfajaiba is belefuthatunk.

A munkamániás szétszórt munkamániás és szétszórt. Ő az első, aki lenyomja a fotocellás ajtó kilincsét, majd ő is zárja utolsóként kulcsra. A feje mindig majd’ szétrobban, a kávéja mindig kihűl, a telefonja állandóan csörög az utolsó ítélet harsonáinak zajszintjén, a Für Elise techno-pop-rockosított változatával és a gregorián énekkar vokáljával. Ezt legalább meghallja. De nem hallja meg, mert mindig elhagyja. Három perc múlva megtalálja, addigra 19 nem fogadott hívása van, többek között a polgármestertől (szervezési ügy), a gazdasági vezetőtől (szervezési ügy), valamint a Gázművektől (be nem fizetett számlák szervezési ügy).
Általában négy rityit hord magánál: egyet a kulcscsomónak-telefonnak, egyet az atomjaira morzsálódott zacskós keksznek-hajkefének, kettőt pedig a szemei alatt.
- Jézusom, de fáradt vagyok, tegnap este 8-kor mentem haza, és éjfélig dolgoztam. Egyszerűen elvárják, hogy mindent megcsináljak helyettük, de köszönet semmi. Áh. Múltkor is szívdobogást kaptam, és le kellett feküdnöm har-minc percre. Nem lehet így dolgozni, folyton hátráltatnak.
- És ha magad mellé vennél egy embert? Így sem éred utol magad, és legalább nem betegednél bele a munkába.
- Én beteg? Soha! Meg hát ha valami fiatalka idejönne, elhappolná előlem a feladatokat. Brr. Inkább nem. Na de dolgozzunk, na. Mik vannak?
- Nyílt nap holnapután.
- Uramisten.
- Jubileumi ünnepség holnap.
- Te jó ég, tényleg.
- Ötszáz meghívó kipostázása ma 14 órai határidővel, különös tekintettel a repilistásokra.
- Hány óra van most?
- Fél egy.
- Akkor még rrrengeteg időnk van. Más?
- Számlakifizetés, tegnap kellett volna.
- Haladékot kérünk.
- Pályázat benyújtása tegnapelőtti határidővel.
- Nnna. Akkor ezzel foglalkozunk. Fel kell hívni őket, valamit mondasz, és küldünk valamit, mindegy mit. A cím az valahol megvan. Oda kell elküldeni.
A munkamániás szétszórt ezzel elviharzik, mert már így is elkésett egyszerre két helyről. Három perc múlva visszalohol, ledobja a kettesszámú ridikült, felkapja az ott felejtett mobilt, elszelel. Visszajön, sóhajt, elviszi a táskát is. Benne van kétszázezer forint. Át kell adni az illetékesnek. Átadja. A folyosón visszafelé jövet megebédel: hajszálas kekszmorzsát.
- Hogy állsz, hogy állsz? Elmúlt két óra? Úúú. Akkor nem küldünk meghívókat, telefonálunk. Valaki tudja a számokat. Tőle kell elkérni.
- De…
- Várj egy kicsit! Csörgök. Igen, tessék? Mondjad, Tomi, de gyorsan. Megpenészedett a kenyér? Egész biztos nem jó már? Jójó. Akkor vegyél. Mi az, hogy nincs pénz otthon? Hű, tényleg elhoztam, a kutyafáját. Tésztát kell kifőzni. Az sincs. Akkor, fiam, nyalogassál Gabi fogkrémet, míg hazaérek, aztán majd lesz valami. Leteszlek, szia.
Ezek folyton enni akarnak. Nem értem. Hol is tartottunk?
- Hogy a pályázatot be kellett volna…
- Erről jut eszembe, kinéztem egy újabbat, és még majdnem három nap van a beadási határidőig. Muszáj megcsinálni, ha beledöglünk is. Na, de én nagyon rohanok! Hopp, a mobil, majdnem elfelejtettem. Azzal elhúz, maga mögött hagyva a kulcscsomóját.

Az átképzett frontharcos végzettségét tekintve műkörmös, de céltudatossága, intelligenciája, tenni akarása, valamint az egyik befolyásos jóakaró protekciójának hála gyorsan átképződött, asszimilálódott, megtalálta a számítását, és középvezetői szintig csiszolta-strasszolta-reszelte magát. Tehetségével csakhamar ki is tűnt, pár hónap alatt a cég összes hölgytagjának körmét ő ápolta és építette 6 cm-esre, mert brit tudósok kimutatták, hogy minél hangosabban kopog a köröm a klaviatúrán, annál hatékonyabb a munka. Az ő munkája például az egyik leghatékonyabb, sőt. Mert nemcsak hogy olyan kopogósak a körmei, mint a kállai kettős, hanem xxl-es szempillaspirálba mártott pilláival is ő tud a legnagyobb sugárban pislogni a VIP vendégekre. Mindezek mellett pedig a munka megszervezése és beosztása a fő profilja.
- Jaj, csajok, az ájulás környékez, egy napja nem ettem, akkora a pörgés!
- Akkor egyél.
- Nem lehet, bele kell férnem a menyaruhámba! Annyira szééép. Meséltem már róla? Szóval olyan, hogy [elmondja]. De azért nekem most nagyon-nagyon nehéz. Egyik, hogy most itt kőkeményen dolgozom, mellette még szervezni kell az egész eseményt, annyi mindenre kell figyelni, például hogy milyen legyen a szalvéta. Szerintetek ez szép? [megmutatja neten] Ja, és még egy lényegi kérdés: a koszorúslányruhákon bordó alapon lila vagy rózsaszín tüll legyen? És úristen, még egyszer fel kell próbálnom a ruhát. Meg a fodrász. Juj, muszáj felhívnom. Helyettesítenétek addig? Ccc, most meg hív az uram az aranyon. Nem, NEM! Aha, jó, jó. Pff, azt kérdezi, hogy lehet-e Dobos-torta az oroszkrém helyett. Megáll az ész. Annnyifelé kell szakadnom, nem bírom. [majdnem sír] És most tessék, még itt ez a rengeteg ügyfél is. Elbántok velük egyedül is, igaz? Már mindent megmutattam a múltkor, igaz?
- Nem.
- Jaj, dehogynem, kis buták. Rohanok. Köszi-puszi!

Órák múlva visszaér.
- Hé, miért nem vagytok a helyeteken?
- Egy ideje ugye ketten melózunk, és kissé elfáradtunk…
- Akkor mit szóljak én? Soroljam? Jó: elmentem az étterembe, ahol a lagzi lesz, a fodrászhoz, a szalonba, az autókölcsönzőbe, felhívtam a cukrászdát, úgyhogy nekem ne mondjátok, hogy TI vagytok fáradtak!
De mindegy, bocsi, hogy így kifakadtam. Tudom, hogy vezetőnek lenni nem fenékig tejfel, és felelősen kell vezetnem titeket, meg sziklakeményen dolgozni, csak tudjátok oan rossz, hogy nem tudok életem legszebb napjára annyit készülni, mint amennyit szeretnék, mert itt kell tartsam a frontot. De hát ezért vagyok főnök, nem? Az áldozatvállalás meg az együttműködés miatt.
De nekem most muszáj elmennem, addig ugorjatok be légyszike ebédszüni alatt helyettem, ha meg valami fontos van, csörrentsetek meg a rózsaszínen. Elintézek egy-két telefont, elszívok egy cigit, és majd jövök, okés?

A kiglancolt hisztérika nem látható gyakran, de amikor igen, akkor nagyon. És akkor általában baj van. Metáltürkizre húzott szemekkel (váó, de igéző - tényleg? köszi.), köldökig dekoltált, flitteres munkaruhában (hát te valami iszonyat csinos vagy ma - tényleg? köszi.) és a munkavédelmi előírásoknak megfelelő éktalpú, peeptoe platformszandálban (azta, de jól áll - tényleg? köszi.) megjelenik, királynői méltósággal a tett helyszínére vonul, és irgalmatlanul lebasz.
- Kedves Munkatársak! Ezt ugye nem mondjátok komolyan, hogy egy ilyen szabad szemmel is jól láthatóan hamis ezrest átvett valaki! Legközelebb akár egy fénymásolt 20 000 forintost is átvesz valaki? Vagy mi jön még? Remélem azzal tisztában van mindenki, hogy ez mekkora hiba! Örülnék, ha végre minden kedves munkatársam megértené, hogy ez egy munkahely! Nem szórakozni, barátkozni és időjárástól függően melegedni, vagy hűsölni járunk, hanem felelősségteljesen DOLGOZNI! Aki nem tud felnőni ehhez a feladathoz, az szálljon mélyen magába, és gondolkozzon el azon, hogy mit keres itt! Elmondhatatlanul mérges és csalódott vagyok, hogy a munkatársaim, akiket én a rengeteg hiba és egyéb negatívumok ellenére is támogatok, és akikért harcolok, ilyen hibát képesek elkövetni. Mától mindenhol látni akarom a pénzellenőrzőt a kassza mellett, és nem érdekel, hogy nem fér el, vagy hogy sok helyet foglal el! Értve vagyok?

Majd az időjárástól függetlenül levegőtlen és fülledt helyiségből átvonul rezidenciájára, a második emeleti, légkondicionált, lágy pasztellszínek és cicás bögrék uralta irodába. Innen telefonon keresztül lelogisztikáz két pénzellenőrzőt (de hát ezek nem működnek – akkor tegyétek működőképessé valahogy; ez is csak nekem jut eszembe?), majd átcsörög a főigazgató asszonynak, hogy megdicsérje legújabb totem mintás selyemsálját, és mintegy véletlenül hozzátegye, hogy a beosztottai már megint milyen rettenetesen felelőtlenül viselkedtek, ki fogja rúgni az összeset, és csak neki, neki volt helyén az esze, ott és akkor, ahol és amikor, és szeretne némi fizuemelést kérni, ha.
Munkájára is ugyanez a következetesség és kiszámíthatóság a jellemző. Új alattvalóinak az ígért időben biztos, hogy tart tréninget (hát, bocsi, de mostanában nem lesz rá idő, majd egyszer, remélem), az egyhetes betanítás sem marad el (ülj a sámlira, és figyeld a többieket), illetve a vezetőségi értekezletet sem húzza el soha, hogy a munkatársaknak még véletlenül se kelljen helyettük fizetetlen túlórázniuk. Mindezek mellett mással is foglalkozik - például új hátteret talál ki a számítógépekre. Vagy szétszedi az összeakadt gemkapcsokat. Vagy a fémpénzeket szortírozza. Felelősségteljes munkát végez. És tartja thai masszázzsal karbantartott hátát.