Engedtessék meg nekem, hogy utaljak nosferato örökbecsű és überelhetetlen darabjára, a modoros ősanyára. Óriási lépést tett afelé, hogy felismerjük, és mi, nők elkerüljük az ősanyasággal együttjáró becsavarodást, megőrülést. Ugyanakkor a jelenségnek még maradtak kiaknázatlan aspektusai, ezeket osztom meg a nagyérdeművel.
A büszke gyes-es mamóca már kora ifjúságában rákészül későbbi élethivatására, az édesanyaságra, általános iskolásként elkezdi a gyerekbegyűjtést: alsós gyerekekből pesztrálható bandát verbuvál, akiket szünetekben az udvaron közösségi játékokkal szórakoztat (színcápa, fogócska) és felügyeli őket, hogy becsengetésre pontosan visszaérjenek, az uzsonnájukat elfogyasszák, és össze ne piszkolják magukat. Ha lakótelepen nő fel, védegyletet alakít a telepi játszótéren a kisebbeknek és védteleneknek a bunkó nagyokkal (saját korosztályával) szemben. Összetűzéseik során a „ne is foglalkozzatok velük, majdcsak békén hagynak minket valamikor” szöveggel nyugtatgatja az összeverődött aprónépet, akik ettől még idegesebbek lesznek, a bunkó nagyok meg annál inkább froclizzák őket. Igen, a mamóca már fiatal éveiben sorsközösséget vállal a gyermekekkel, és ehhez egész életében mereven ragaszkodik. Ha egyik védence a csipet-csapatból berúgja focilabdával a szomszéd Kovács bácsiék egyik nyílászáróját, az érthetetlen módon mérges Kovács bácsi a hibás, mert miért nem nyitotta ki az ablakot ilyen szép időben (12 fok, szitáló eső). Effektíve nem egy harcias típus, csak a gyerekgyűlölő szomszédok hozzák ki belőle az anyatigrist.
Kis bandája sajnos rövidesen felnő, és már nincs szükségük a pótmami védőszárnyaira. A pótmaminak viszont szüksége van gyerekre, ezért eldönti, hogy férjhez megy. Céltudatosan ismerkedik, nagy eséllyel egyházi közösségben (gyerektáboroztatók, animátorok közt) ver tanyát, vagy egyéb gyermekközpontú társaságban keresi a donort, a potenciális apukát, olyasvalakit, aki már maga is készen áll a gyermekáldásra; hajlandó óvni, védelmezni és eltartani későbbi kiscsaládjukat. A mamócának tehát nincsenek nagyratörő vágyai, ezért majdnem mindig talál magának egy papócát.
A gyerekvállalást nem kapkodja el, de azért tudatosan készül terhességére várandósságára, anyaságára: a babaprojekt első felvonásaként tíz napig hanyagolja férjét, hogy aztán annál nagyobb intenzitással vessék bele magukat a munkába. Ámornak csak olyan pozícióban hódolnak, ami a megtermékenyülést segíti elő, és a nő minden aktusnál párnát helyez a medencéje alá (gravitáció).
A vörös hadsereg egynapos késése után fejvesztve rohan a patikába, háromféle terhességi tesztet vásárol, és azonmód el is végzi mindegyiket. A második csíkot úgy várja, mint a Messiást.
Ha befigyel a második stráf is, szinte eszét veszti az örömtől, és világgá kiabálná boldogságát, de babonából még nem szól senkinek. A lapátkezű, de szimpatikus nőgyógyász megnyugtató diagnózisa után elmegy a Brendonba, és vesz egy pár csúszásgátló tappancsokkal ellátott bébizoknit. Ezzel egy kerzenlichtes, romantikus vacsora alkalmával lepi meg férjét:
- Tessék, ÉDESAPA, ezt neked hoztuk.
- Mi ez? Mobiltok?
- Jaj, dehogyis. Hova gondolsz? Apa leszel!!!
- Miii? Csak nem?
- De bizony! Ugye, hogy mi vagyunk a világ legboldogabbjai?
Másállapota korai szakaszától kezdve alakítja magzata zenei ízlését. Kísérletezik Mozarttal, Beethovennel, esetleg Enigmával. Infected Mushroommal soha. A pocaklakó Mozart zenéjére rugdos a legintenzívebben, ezért a kismama naponta ötször lejátssza neki a C-moll adagio és fúgát. A Requiemet és a Szabadkőműves gyászzenét azért ő sem erőlteti.
A végigvideózott apás szülést követően a büszke gyes-es anyuka beleveti magát a gyermekgondozás örömeibe és felelősségteljes mivoltába.
Szoptat, fej, mondókázik, de hogy senki ne foghassa rá a beszűkült tudatállapotot, új hobbikra tesz szert: varr – rácsvédőt a kiságyra, köt – tutyit (kocsicipőt, mamuszt), topikozik – tapasztalatot cserél interneten anyukatársaival a büfiztetési szokásokról, a kényelmes szoptatóhelyzetekről és a lelkiismeretes védőnő ismérveiről.
A topiktársak tanácsait követve borostyánláncot rak a bébi nyakába, hogy fogzását segítse. Aztán leveszi, mert fél, hogy megfullad tőle. De aztán mégis visszarakja, mert a többi anyuka szerint hatásos. A Dóri barátnő babája legalábbis mióta hordja, csak négyszer sír fel éjszakánként, míg bébilánc nélkül ötször.
Bár a gyerek még csak fekszik a babakocsiban, azért a mamival naponta eljárnak az EU-konform játszótérre (korai szocializáció), ahol a büszke gyes-es mamóca hasonló kaliberű anyukákkal barátkozik össze. Nem sokkal később már együtt tolják a babakocsit, szigorúan egymás mellett haladva - és ha van -, mindenképpen a bicikliúton. Ha egy szemét bringás elrobog mellettük, hangosan felcöcögnek nemtetszésüknek hangot adva, és megnyugtatják egymást afelől, hogy az ő csimotáik biztosan nem lesznek majd ilyen huligánok.
Édesanya-öntudata a baba testsúlyának gyarapodásával egyenes arányban növekszik. Olyan közintézménybe vagy hivatalba elvből nem teszi be a lábát, ami nem bababarát: ahol nincs pelenkázó asztal, külön szoptatóhelyiség és játszósarok a porontyoknak. A bkv-járatokat fejből tudja, csak az óránként közlekedő alacsonypadlós járműre száll fel. Ha valami miatt óra 17-kor mégsem alacsonypadlós busz érkezik, felháborodik, és szidja Aba Botondot. Ja, nem: Kocsis Istvánt. Mindegy, valakit.
Bokros teendői mellett férjét sem mellőzi, mindig szakít időt a beszélgetésre. Ennek jegyében munkából fáradtan hazaérő párját utódjuk székletállagának képszerű leírásával fogadja.
- Éljen, megjött Apuci! Köszönjünk neki! Pápá Apuci (a gyerek kezét rángatja). Képzeld écsapa, ma akkorát kakiltunk, hogy öröm volt ránézni. Sötét volt és olyan, mint a gyurma, alig kellett törölgetni. Bizony, mi már ilyen nagyfiúk vagyunk! És ma alig sírtunk, nagyon jó kisgyerekek voltunk. Hagytuk anyucit trécselni a mamatársakkal. Büszkék vagyunk magunkra!
Amint lehetősége nyílik rá (szülés után 6 hónappal, miután hosszas mérlegelés, intenzív kutatómunka és tíz mami-barátnő kikérdezése után elérkezettnek látja az időt, hogy a pici immunrendszerét kitegye a külvilág attakjának), visszalátogat a munkahelyére kicsinyével, mert már annyi szépet mesélt róla a kollégáknak, biztos mindenki nagyon-nagyon kíváncsi rá. Általában a legforgalmasabb nap legforgalmasabb óráját választja a vizithez, és ezt hatásos antréval (színes hordozókendő, piros-sárga csörgő, nyálas gumirágcsa) és üdvözült mosollyal tetézi.
A férfiak futó pillantást vetnek a gyerekre, megeresztenek egy félszeg mosolyt, majd továbbsietnek. Persze, tőlük nem is várható más, hiszen csak érzéketlen férfiak. Viszont a koleginák nem menekülnek. Nekik először a gyereket, majd a csodáló kör közepén álló, diadalmas, büszke mosolyú édesanyát kell agyondicsérniük.
- Jaj, de gyönyörű ez a gyerek. Tiszta anyja! A szeme teljesen a tiéd. És milyen huncutul mosolyog. Meg kell zabálni! És mondd csak, nehéz szülés volt?
- Nehéz? Már miért lett volna nehéz? Ne nevettessetek! Hónapokkal Popika világra jövetele előtt elkészítettem már a szüléstervet, és olyan ügyesek voltunk, hogy semmi komplikáció nem lépett fel: fejjel bújtunk ki, a farfekvés szóba se jött, minden a legnagyobb rendben zajlott. Még epidurális érzéstelenítést se kellett kérnem, szinte kicsusszant belőlem a gyerkőc. Bizony, mi ezt már akkor megbeszéltük, mikor a pocakomban volt. Tudtuk, hogy anyócának mennyire fontos, hogy Popika ne okozzon csalódást, és harmonikus legyen az első találkozásunk. Felejthetetlen élmény volt. Meg is mutatom a fényképalbumot!
És tényleg megmutatja, tehát a munkatársnők (és mentséget időben nem találó férfikollégák) még mindig nem szabadulnak. El vannak ájulva az „itt épp a fejünk bújik ki” című képtől, meghatódnak „az apóca elvágja a köldökzsinórt” témájú képen, a nyákos-véres-vörösfejű ordító csöppség fotójának láttán pedig a születés csodájáról beszélnek.
A gyes-en lévő kolegina rettetenetesen sajnálja, de indulniuk kell, mert ha nem érnek haza alvásidőben, felborul a gyermek napi rutinja, ami beláthatatlan következményekkel jár, még belegondolni is rossz.
Búcsúzóul a titkárnő megkínálja a főnök vastartalékos kekszével a porontyot, de azt az écsanya egy oroszlán dühével és egy leopárd fürgeségével kitépi a meggondolatlan munkatársnő kezéből.
- Hova gondolsz, Terikém?! Ez a szörnyűség tele van állományjavítóval, térfogatnövelővel, színezékkel meg E-kkel! Popika nem ehet ilyeneket, még csak az kéne. Legfeljebb bio kölesgolyót vagy banándot, de az itt nincs – gondolom -, mert miért is lenne.
Na, indulunk haza, Popika. Köszönj szépen a néniknek! Majd még biztos visszalátogatunk, mert nagyon jól éreztük magunkat!
Az elválást követően mindenki boldog: a kollégák, mert egy időre megszabadultak a méhlepényes-magzatvizes fotóktól, a büszke gyes-es mamóca meg azért, mert visszatérhet a saját világába: az anyatej illatú, mosolygós babás, pihe-puha plüssállatokkal teli és tejserkentő gyógyteás világba, ahol nincs se ármány, se magas lépcső, se mérgező keksz.
Az utolsó 100 komment: