Az alaplépések:

    Modor Tibi, a Modorosblog kíméletlen pennájú írója, nem mellesleg nagyra becsült kollégám – kinek értékéből vajmi keveset von le, hogy férfi –, valamint Nyelvész Józsi és nosferato szinte már női empátiáról tanúságot téve, kitűnő érzékkel ábrázolták a modoros nők egyes fajtáit. A téma mondhatni kimeríthetetlen: mi, nők órákat tudunk szentelni egymás kibeszélésének egy jó forró „karamellás tej vaníliafagylalttal” mellett (Hmm, de fincsi, remélem light fagyival készült!). És még élvezzük is. Lényünkből fakadóan modorosak, de kíméletlenül kritikusak is vagyunk. Tolerálni csak azokat a nőtársakat tudjuk, akik hozzánk képest +/- 1 kg súllyal, +/- 1 cm dekoltázsmélységgel és ugyanennyi cipősarok-magassággal rendelkeznek. A többiek dagadtak/deszkák, ribancok/szüzikék, ostobák/okoskodók, cicababák/brünhildák, akikről feltételezni sem tudjuk, hogyan maradhattak eddig életben. Ha ÚGY néznénk ki, ha ÚGY viselkednénk, és ha ÚGY élnénk, mint ők, a helyükben mi már rég öngyilkosok lettünk volna.
Az alkalmas kötelet és a strapabíró fát már keresem, de engedelmetekkel ezeket a posztokat azért még megírnám.

A wannabe néptáncos leányzó

    Panninak akkor állt kényszerpályára az élete, amikor a szülei először adták rá az osztrák rokonok Luiséja által kinőtt havasi gyopáros népviseleti ruhácskát. Míg a többi lány fényes kordbársony ruhában jelenik meg az általános iskola alsó tagozatának jóvoltából szervezett bábelőadáson, ő dirndliben feszít, és két copfba font haját piros pántlika ékíti. Később a ruhát kinövi, viszont szülőanyja beíratja furulyára. A magyaros motívumok és hajlítások egészen a lelkéig hatolnak, és ráébred, hogy neki ez a múltja, a jelene és a jövője. Az egyetlen, amiben az élete ki tud teljesedni, a hagyományőrzés és a hagyománytisztelet egy ma is nagyon élő, sokakat rabul ejtő és magával ragadó formája: a néptánc.
Mire középiskolába megy, már vagy tucatnyi remek hangulatú fellépést tudhat maga mögött. Az Együttes erdélyországi produkciójára a legbüszkébb, de természetesen osztálytársai közül senkinek nem meséli el. Egyikük se értené meg őt. A többiek annyira lazák, hogy mindjárt szétesnek és műek, mint az instant tea. Bezzeg ő a természetesség híve: olyan, amilyennek az Isten megteremtette, el nem vesz belőle, de hozzá sem ad.

- Te, ez a Panni kurvára büdös! Nem használ dezodort?
- Naná, hogy nem. Azt mondja, hogy káros. De amilyen hónaljkutyája van, azzal egyetlen deó se tudná felvenni a harcot.
- Ne is mondd! Hát még a lába. Láttad tesi órán? Nagyon durván kentaurba’ nyomja.
- Mi legyen?
- Kéne neki szólni, nem?
- Jaja, te mondod a lábát, én meg a szagát. Megdumáltuk?

A lányok persze nem szólnak, csak összenevetnek és grimaszolnak a háta mögött, Panni pedig ügyet sem vet rájuk. Órákon az előző nyár fergeteges korondi fellépésen mélázik, szünetben pedig népdalokat tanul vagy lépéseket gyakorol.

A középiskola utolsó évében a lányok elérkezettnek látják az időt, hogy ráébresszék a néptáncost a szőrtelenítés szükségességére:

- Panni, igaz, hogy nem sokat beszélgettünk egymással az elmúlt években, de ha a szalagavatón képes leszel szőrösen megjelenni, és ezáltal tönkretenni a mi gyönyörű estélyünket, kikaparjuk a szemed, világos? Nem teheted meg, hogy misimókussal lejtesz végig a menyaruhádban!

Az évek során aztán kialakul sajátos ízlésvilága.
    Fizikai megjelenéséről már messziről lerí, hogy ő néptáncol: évszaktól függetlenül mindig hosszú szoknyát hord, bokától fölfelé még senki se látta a lábát civilben (kivéve a szörnyülködő osztálytársnők tesi órán). Ez a szoknya lehetőleg rakott, pörgős, egyszínű (de semmi esetre sem rózsaszín vagy lila), a lázadóbbja a kockásat is megreszkírozza. Magyar cipész által készített, bőrből készült spanglis cipőt hord (Böbe baba cipő), ehhez nyáron mintás zoknit, télen vastag, kötött harisnyát húz. A hosszú szoknya állandó kísérője a kerek nyakú egybepóló, Hagyományőrző Népi Együttes, Nagyszalonta 2007 felirattal. Erre hűvösebb napokon a szoknyától stílusban és színben is elütő kapucnis pulóvert vesz fel a kényelmes, „lezser” fajtából.
Kémiai vegyszereket soha nem látott haját évek óta növeszti, és csak muszájból vágat belőle pár centit, ha már annyira megnőtt, hogy hármas fonatú copfjával egy-egy hirtelen pördületnél pofán vágja nem eléggé éber táncpartnerét.
Táskáját vagy maga varrja kékfestő anyagból, esetleg apró virágmintás erős pamutból, vagy kedvenc néptánckellékes boltjának erős, natúr vászonból készült füles reklámszatyrát használja.
Tartása az egyenes hát iskolapéldája: úgy közlekedik, áll és ül, mintha állandóan borral teli üveg lenne a fején; léptei erőteljesek, ruganyosak, mindig készek egy-egy szökellésre, és a lépcsőt is észak-nyugati táncdialektusban mássza meg. Négy-négy ujját alulról-felülről összekulcsolja, két könyökét törzsére merőlegesen tartja: ettől eltérő pozícióban csak akkor találkozhatunk vele, ha a kezeit épp csípőre teszi (hónaljszellőztetés, kipárolgás segítése).

Hobbija a néptánc, kedvence a karikázó. Ha nem táncol, akkor népdalokat tanul (A gellei vásártéren ihajláré tyuhajja), vagy csángó dialektusban próbál mesét mondani (Vót eccer egy bába s egy bocsó. Erőst szegények vótak.). A néptánccsoporttal olykor kirándulásokat is szerveznek, úti céljuk minden esetben (Nagy)Magyarország régi népi kincseinek felfedezése. A túrákra alaposan felkészülnek: a lányok előző este kalákában pogácsát szaggatnak. Általában tepertőset, mert a legények azt szeretik jobban. Közben új, de mégis hagyományőrző koreográfiát találnak ki, s míg sül a pogácsa, el is gyakorolják azt.
Máskor lekvárt főznek be, meggyet magoznak, augusztus 20-án kenyeret sütnek, és nemzetiszín szalaggal kötik át.

Távlati tervei: a Magyar Állami Népi Együttes teljes jogú tagjának lenni, valamint elültetni és kivirágoztatni az utánpótlásban a néptánc szeretetét. Ehhez beáll néptánctanárnak, és heti két alkalommal frottír zoknis alapozó képzést tart, mely során oldott hangulatban telnek a percek: beszélgetnek a néptáncról, űzik a néptáncot, cédés magnón hallgatják a néptáncot és kis képernyős tévén nézik a néptáncot.

Férfiideálja a Misi, az együttes legkackiásabb bajszú, legerőteljesebben hujjogatni tudó, legpirospozsgásabb tagja, aki tánc közben cipőjét istenesen a földhöz dobbantja, és a tenyerét sem kíméli, ha vádlicsapkodásról, tapsról van szó. Minden lányt táncba visz, fáradhatatlanul pörget és forgat, akár kakasszóig is.
Néptáncoséknál még mindig az archaikus nemi szerepek vannak érvényben, így ha Panni csípeje elég széles, Misi kapva kap az alkalmon, és rövid udvarlás után (Panni galambom, leszel-é a babám?) eljegyzi (Panni, kis tulipánom, leszel-é a mátkám?), majd elveszi feleségül (Panni, szerelmetes ibolyám, hozzám jössz-é feleségül?).
    Panni habozás nélkül igent mond. Esküvőjükön kalotaszegi menyasszonyi népviseletbe öltözik, Misi pedig Bocskait ölt magára. Hétországra szóló lakodalmat csapnak, és még ma is élnek. A táncos állományt pedig egy ifj. Misivel, egy Bulcsúval, egy Kenézzel, egy Kincsővel és egy Csengével gyarapítják. A gyerekek ugyan nem nézhetnek tévét, nem járhatnak moziba és nem számítógépezhetnek, de az életük így is csupa móka és kacagás. Esténként összeterelik a pereputtyot, furulyálnak, hegedálnak és táncolnak kivilágos kivirradtig, vagy legalábbis az esti fogmosásig.
A hitvesi ágyban boldogan nyugtázza Panni (aki még mindig Panni, és ötven éves korára sem annásodik meg), hogy igen, révbe ért: a büdös lányból büdös, ötgyermekes anyuka lett, de Misi őt így szereti, hiszen férjura maga is megveti a szintetikus kemikáliákat.

    Azt se tudtam, hogy mi az a szerelem,
    Csak mióta ezt a leányt szeretem,
    Két orcáján lánggal ég a szerelem,
    Nyugodalmas jóéccakát kedvesem.

Aludj jól, Pannikám!

    Téged látlak minden álmomban,
    álmom után minden dolgomban.
    Ha sóhajtok, érted a panasz,
    ha örülök, érted vagyon az.

Szép álmokat, Misikém!