A lelki szemetesládát azért szeretik és keresik az emberek, mert ő mindenki gondját-baját megérti, elgondolkodik rajtuk, komolyan veszi, majd tehetségéhez és kompetenciájához mérten tanácsot is ad.
Nem akart ő ilyen lenni, csak azzá vált; valahogy megérzik rajta embertársai, hogy ő elmélyültebb, empatikusabb, mint az átlag. És hát – ezt kénytelen hozzátenni – egyre kevesebb ilyen beállítottságú ember rohangál a világban. A társadalmi és individuális problémák nőttön nőnek, már-már megoldhatatlannak tűnnek, ezért a lelki szemetesláda tudja és érzi, hogy ki vannak rá - a jó szóra - éhezve ennek a sárgolyónak a lakói. Aztán mivel ő tényleg felelősen gondolkodó nő, aki az élet és az emberiség jobbítását, elviselhetőbbé tételét tűzte zászlajára, nem is él vissza kivételes helyzetével.
Valahogy kiskora óta mindig megtalálták őt a bizonytalanok és a problémás személyiségek, ami egyfajta küldetéstudatot eredményezett benne. Erdő-mező virágai mind a barátai, és még a madarak se repülnek el, ha ő közelít feléjük. Ősösztönös és megbonthatatlan harmóniában él magával és a világgal, így nem csoda, ha ezt a környezetében élők is megérzik, és szeretnének egy csipetnyit kapni ebből a tudatosan megélt szeretethalmazból – vagy csak egyszer végre jól kipanaszkodni magukat valakinek.

Miután sikerült elhitetnie magáról, hogy ő a világ legkiegyensúlyozottabb egzisztenciája, minden titkok tudója, fáradhatatlan lelkesedéssel veti bele magát újra és újra világmegváltó missziójába.
Meghallgatja a magányos szívűeket, és megpróbál utat mutatni nekik. Ha nincs ötlete, akkor is, mert ha ő nem képes rá, akkor ki? Nem hagyhatja cserben a hozzá fordulókat:

- Úú, Adél, ráérsz most egy kicsit? Annyira nem látok kiutat. Mintha összeesküdött volna ellenem minden. Légyszi segíts, mert a többiek mind olyan felszínesek, nem érzik át a problémámat, de te tudom, hogy igen. Na, akkor mondom, jó?
- Persze, nyugodtan, most van időm.
- Az a nagyon-nagyon jó benned, hogy mindig van időd! Tehát az a helyzet, hogy betoji vagyok, nem merek belevágni semmibe, és azt hiszem – bár ezt nehéz kimondani, de neked ki merem -, félek a pasiktól. Pedig milyen jó lenne már végre tartozni valakihez!

Majd a betoji lány hosszasan ecseteli, hogy miért is szeretne párra lelni, hogy mennyi-mennyi előnye van ennek az állapotnak, és ő mennyire-mennyire tehetetlennek érzi magát.
Adél figyelmesen végighallgatja, néha hümmög is, majd nagy levegőt vesz, és megállapítja, hogy a probléma nem egyszerű, de van remény:

- A probléma, nem egyszerű, de van remény. Ahogy így elmesélted nekem a dolgokat, nagyon azt érzem, hogy görcsös vagy és merev. Foggal-körömmel ragaszkodsz az elveidhez, a szokásaidhoz, és hiába óhajtod, a szíved még nincs kész bárkit is befogadni. Először magadban kell lerendezned ezeket a tényeket, amiket nagyon nyíltan és őszintén elmondtál nekem. Vedd kicsit lazábban az életet, legyél szabad, de ne szabados. Érted, érzed a különbséget? Tudod, gyakran mondják, és a tapasztalat is azt mutatja, hogy amit görcsösen akarunk, az nem fog teljesülni. Amint kicsit oldottabb leszel, értem ezt a gátlásaidra is, mindjárt észre fogják venni ezt rajtad - a férfiak is -, és akkor az Isten sem ment meg attól, hogy jól bepasizz. Mit szólsz?
- Hú, Adél, most már minden világos. Éreztem én, hogy ez a probléma, de magamtól nem biztos, hogy rájöttem volna. Viszont így, hogy segítettél, minden egyszerűbb, és most már látom, hogy van megoldás. Köszi, nagyon köszi!
- Igazán nincs mit. Örülök, hogy segíthettem. És ha bármi van, bátran fordulj hozzám!

Ezek a tematikus beszélgetések általában heti rendszerességgel ismétlődnek, melyeknek a konklúziója mindig az, hogy „innentől minden más lesz”, bár a lelki szemetesláda és „kis betege” is tudja, hogy valójában minden marad, ahogy volt. Mindenesetre a páciens lelke megkönnyebbült, jól kilelkizte magát, a lelki szemetesládának pedig osztályrészül az elégedettség-érzés jut, hogy ismét valami jót tett egy embertársával.

A segítő szándékú nő egyik kedvenc személyiségfeltáró technikája a „bábáskodó módszer”. Irányítva kérdez, mintegy eljuttatva beszélgetőtársát a végső felismerésig, aki ezt „aha-élményként” megélve rendkívüli módon örül, a lelki szemetesláda pedig méltán büszke magára, mert mindezt Szókratész se csinálhatta volna szebben.

Ilyen lélekkel áll hozzá az életet túlkomplikáló, bonyolult lelkű és önbizalomhiányos emberekhez is. Segít nekik kimászni a gödörből, meghallgatja őket, rátapint a gócpontra, és önbizalom-erősítő rohamra indul.

…
- Nem, én nem így látom a helyzetedet. Te valamiért el akarod hitetni magadról, hogy nem vagy szerethető. Valóban így érzed? Te sem szereted önmagad? Gondolkozz el egy pillanatig, hogy vajon miért látod ilyen borzalmasan komplikáltnak az életedet. Tényleg ennyire bonyolult? Vagy nem lehet esetleg, hogy csak te reagálod túl? Nézz magad köré, vedd észre a téged körülvevő világot! Mindig a legegyszerűbb dolgok a legharmonikusabbak. Nézd meg egy birsalmafa kérgét: a maga nemes egyszerűségével tekeredik és csavarodik, gyönyörű esztétikai élményt nyújtva a csodálóinak. Érted már, mit akarok mondani?
- Hogy birsalma vagyok?
- Nem! Nem! Csak azt, hogy a birsalmafa sem gondolkodik és filozofál, hanem teszi a dolgát, létezik, és mégis mindenki szereti.
- Aha, kezdem kapiskálni. Tehát akkor inkább a saját személyiségemre koncentráljak, és ne bonyolítsam túl az életemet?
- Igen! Igen! Pont erről van szó. Az élet maga amúgy is eléggé bonyolult, fölösleges még neked is rátenned egy lapáttal.
- De jó, leesett végre. Hm, köszi szépen, gondolkozni fogok a dolgokon.
- Rendben, szuper, aztán ha elakadsz valamiben, szólj nyugodtan.

Az életet túlbonyolító páciens már a beszélgetés után két perccel elakad, de mivel nem akar teljesen reménytelen esetnek tűnni, becsülettel próbálkozik a maga módján, és türelmesen kivárja a pár napot, hogy aztán újra elölről kezdje a panaszáradatot, a lelki szemetesládának újabb örömforrást és tapasztalatszerzési lehetőséget szerezve ezzel.

A segítő szándékú nő általában végül mindig megszívja:
Vagy belefárad a meg nem fogadott tanácsokba és az általa kisiklottnak vélt életekbe, és felhagy a tanácsadással: ekkor „barátai” elfordulnak tőle, hiszen csalódtak benne, sőt, az egész világban, mert ha már rá – a mindig bölcs és éretten gondolkodó Adélra - nem lehet számítani, akkor minden remény elveszett.
Vagy pedig miután orákulumként osztja az észt és adja a jó tanácsot, visszavonhatatlanul elhiteti magáról, hogy neki semmi problémája az életben, vagy ha van is, azt megoldja maga, ahogy a másokét is. Ez esetben a barátok észre sem veszik próbálkozásait, vagy pedig lerázzák:

- Hm, ööö, hát hogy is fogjak hozzá… Emlékszel, hogy múltkor beszélgettünk ilyen dolgokról, hogy barátság meg szerelem? Na, most én is pont…
- Jaj, Adél, hát hogy a viharba ne emlékeznék? Minden szóra! Ééés már sokat haladt előre az ügy, úgy vettem észre. Alakulgatnak a dolgok a Norbival. Jó, mi? Nélküled nem is biztos, hogy itt tartanánk. Bár azért van néhány homályos pont, tök jó lenne, ha azt is megbeszélhetnénk.
- Igazából most nekem lenne egy-két kérdésem…
- Nem mondod? Hú, hát ez bizony nehéz ügy. De hát te annyira okos vagy, biztos meg tudod oldani egyedül is, én az ilyenhez nem nagyon értek.

És a lelki szemetesláda tényleg megoldja: betol négy kupica pálinkát, négy vagy öt sört, két fröccsöt, majd problémájának forrását mobilján felhívva először szerelmet vall neki, rögtönzött kiselőadást tartva biztosítja őt az érzéseiről, végül pedig lekurvázza önmagát, és kéri a hívott felet, hogy többet ne keresse és ne is vegye komolyan, mert ő túl görcsös, bonyolult, és nem méltó arra, hogy boldog legyen. A férfi ugyan nem érti a helyzetet, de elfogadja, mert ismeri a nőt: minden helyzetben frappánsan és bölcsen oldja meg a helyzetet. Bizonyára most sincs ez másként.