Temptation friss olvasója a blognak, szinte a semmiből tűnt elő, és rögtön küldött is egy figyelemreméltó posztot. Az általa leírt, gyakori nőtípus jellemzőire sebészi pontossággal tapint rá, és nem kíméli :)

A szülők elég jól kerestek a hetvenes-nyolcvanas években ahhoz, hogy az akkor még csak díszleány úgy érezze, ő bizony több másoknál. Ezért hát neki a Balaton nem a Riviéra, csak a tenger az igazi. Elkényeztetett, bár kívülállók nem tudják megérteni, mit találnak benne szerethetőnek a szülők, hiszen se nem szép, se nem kedves. Talán csak annyit, hogy az övék.
A díszleány leérettségizik, majd nekiáll férjvadászni, mert előrelátó: tudja, a papáék sem fognak örökké mindent a feneke alá rakni, így idejekorán biztosítani kell a következő szipolyozandó áldozatot. Ekkor már elviselhetően néz ki, és ha nagyon muszáj, tud kedves is lenni. Húszas évei elejére elejt egy jól manipulálható zsákmányt, aki ugyan nem gazdag, nem is egy George Clooney, de számára elmegy, és ami fő, elég jól tűri az affektálós semmittevését. A leendő díszfeleség vonzerejét növeli az a kis lakás, amit a szülők az ifjú párnak vesznek.
A díszfeleség az elején azért húzódik el a házimunkák elől, mert a férj még lelkes és idomítható. Idomodik is. Amíg a férj úgy érzi, együtt csinálnak minden házimunkát, addig a díszfeleség már biztosan tudja, hogy majd bolond lenne kis kezeit bármi ilyesmivel is illetni. Szül egy, majd néhány év múlva még egy gyereket, slussz, passz, teljesítette a tervet. Terhességei idején az összes irritáló nyavalygást előadja, mert hiszen ő egy mártír, hogy ennyi kényelmetlenséget vállal. Holott ez is csupán egy jól megtervezett folyamat része. A férjben már ott vannak elhintve a teljes háztartási és ügyintéző biorobotra jellemző kezdemények, de ha most kicsit is enged a szorításon, vége! Még öntudatra ébred és önállósodik. Többé nem főz, nem mos, nem takarít, nem fizet be csekket. Horribile dictu: nem teszi tisztába a gyereket!
A második gyerek után kicsinyelve a lakást a díszasszony kertes házat szeretne, bár ez komoly dilemmákat okoz. Hiszen az óvodai szülők hierarchiájában már olyan szépen felkapaszkodott az uborkafára: minden nagymenő szülő meghívja zsúrba a gyereket, ahol ő is egyenrangúként van számon tartva (legalábbis ezt hiszi). Új hely, új kihívások. Belevágnak. Mert a díszfeleség lételeme a sznobság, egyszerűen két gyerekhez már kell egy kertes ház az agglomerációban, és ki tudja, hátha még nincs kialakult helyi hierarchia. Ha nincs, majd ő kialakítja, ügyelve, hogy a csúcsán legyen; ha van, akkor is lenyomja majd a sok falusi suttyót.
A díszfeleség néha főz, de akkor is csak azért, hogy a levesleszűrés ürügyén hazarángathassa a férjét, aki a díszfeleség által mélyen lenézett szomszédasszonnyal cseveg önfeledten, mert végre valaki őrá is figyel.
Gyerekeivel passzív-megértő, a komolyabb problémák jelentkezéséig férjét kizárja az ő szentháromságukból. Meg van győződve róla, hogy a gyerekekkel mindent meg tud beszélni, ismeri a haverjaikat, néha úgy érzi, újra ő is hamvas tizenéves. A problémák megjelenésekor egy darabig mérsékelten próbálkozik, majd az addig kirekesztett férjtől várja a megoldást, mert „én feladtam”.
Addigra már mindent a férj csinál. Egyébként a férjjel hosszú évekig egy helyen dolgozik, mert a melót is ő szerzi neki, illetve kekk, kivagyi természetét is csak a férj miatt tűrik meg. Na meg féltékeny is. Nem, nem azért, mert annyira szereti! Azért, mert már oly régen az ő tulajdona, és nem tűri, hogy évek kemény munkáját valaki elvegye tőle.
A szexet a második gyerek után már mellőzi, de vendégségben mindig tüntetően kedves a férjhez, nem felejt el szexre utaló kétértelmű megjegyzéseket tenni, combját simogatni, vezetéknevét valamely kedveskedő toldalékkal kiegészítve használni.
Amikor már nem a férjjel együtt dolgozik, akkor leginkább nem is dolgozik. Rövid munkaviszonyait hosszú otthonlétek szakítják meg. Ilyenkor sem végez háztartási munkát, és nem jár vásárolni. Legalábbis élelmiszerboltba nem, mert amúgy a nagyáruházakban való shoppingolásra mindig futja erejéből. A családi bevétel csökkenését nem hajlandó elfogadni, neki akkor is kell a csizma, az új kabát, a nyári hacuka. A „miből” legyen a férj problémája. Nyaralni snassz a Balatonon, minimum az Adriára vágyik. Ha az nem megy, akkor inkább sehová, ami azért is jó, mert ezt fel lehet hánytorgatni. Igazi kötődést az állatai és növényei iránt mutat, az embereket igen rosszul tűri, kivéve, ha valamivel gazdagabbak vagy társadalmilag felette állnak.
A férj ugyan panaszkodik, de el mégsem hagyja; ha rákérdeznek, homályos magyarázatokat ad, mert ő még mindig azt hiszi, hogy a „szegény, elnyomott férj”-szereppel jól lehet csajozni.

Ebben a csalóka reményben öregszik meg a díszfeleség oldalán.

Köszi Temptation! A nyilvánosan combsimogatós résznél úgy bólogattam, mint a hetvenes évek autós bóvlikutyája menet közben.

A Kikvogymukon Szocio Pata is összehozott mára egy csámcsognivaló nyalánkságot: Plázacica 2300-ból. Az illusztrációval együtt teljes KO :)