A bútoráruházban grasszálni szuper csajos program, ha a barátnőnek szülinapja lesz, és meg kell lepni valami igazán hasznossal és egyben egyedivel. Ilyen esetekben először természetesen a távol-keleti kultúrát felvonultató kreatív boltok jönnek szóba, de a második tipp mindenképpen a butibolt.

- Hú, nézd milyen cuki ez a könyvtámasztó, fából van meg valami paci. Az Evelin szereti a lovakat, nem?
- De, valamikor lovagolt is asszem.
- Jó, akkor ez jó lesz, ennek biztos örülni fog, ugye?
- Persze, tök jó ajándék. És akkor én mit? Jaj, de szuper dolgok vannak itt! Lehet, hogy nem is veszek az Evelinnek semmit, hanem magamra költöm a pénzecskét, hehehe.
- Hehehe.
- Á, csak vicceltem, persze, hogy veszek neki, annyira jó barátnőnk… Hoppá, ez micsoda?
- Nem t’om. Valami dohányzóasztalra való izé. Fogalmam sincs, mi, de jól néz ki. Rá van írva, nem?
- Aha, valami dísztárgy. Van az Evelinnek dohányzóasztala?
- Mármint ilyen asztalkája a nappaliban? Múltkor még volt.
- Hát akkor ez jó lesz, nem? Majd tart benne valamit. Vagy ebben nem lehet? Mindegy, örülni fog neki szerintem.
- Aha, tutira.

Randevú a kedvessel:
A mozi kilőve, mert már minden normális filmet megnéztek, a Margit-szigethez hideg van, de mégis jó lenne kimozdulni otthonról. A bútoráruház egyértelmű választás, ha szerelmes találkáról van szó, mert abban lehet kézen fogva sétálni, a hőmérséklet is megfelelő és még tömeg sincs.
Az elvitathatatlanul kellemes és idilli körülményeknek köszönhetően a szerelmes lány romantikus hangulatba kerül. Átszellemült arccal nézi a komplett hálószoba-berendezéseket, gondolatban odakészíti az ágy mellé a mécseseket és a füstölőket, és ezt kissé pironkodva meg is osztja szerelmével.
A konyhabútoroknál újra biztosítja párját arról, hogy szeret és tud is főzni, majd villámkvíz keretében felsorolja kedvese kedvenc ételeit, amiket ilyen szép konyhában biztos mindig nagyon finomra el tudna készíteni.
A nappalikhoz érve a legtágasabb és legbarátságosabb mellett állnak meg, és a jövőt tervezgetik. Azon a kanapén ül majd a Roland, a széken pedig a Kriszti. Arra az asztalra pakolják majd a rágcsákat, de nem is, inkább a másikra, mert azon a társasjátékok lesznek majd. Activity, Catan, Monopoly. De jó is lesz.
Közben nagyokat és szerelmeseket sóhajt, és biztos benne, hogy majd egyszer nekik is ilyen szépjeik lesznek, mert őket az Isten is egymásnak teremtette, ez már kiderült a két hónap alatt.

Aztán egy újabb kép, és a friss szerelmesek helyét átveszi a már gömbölyödő pocakban manifesztálódó jövő az állapotos kismama és büszke kispapa személyében.
Itt már nincsenek se füstölők, se mécsesek, csak komoly és felelősségteljes döntések meg persze jó adag várakozásteljes készülődés. A leendő anyuka szeretettel simogatja hasát a babaágyak fölé hajolva, minden pozíciót végigkísérletezve kipróbálja a pelenkázóasztalt, majd az összes igényt, előnyt, hátrányt és veszélyt számba véve kiválasztják a legmegfelelőbbet.
Miután túl vannak a nehezén, a játékrészlegbe mennek, megsimizik az összes játékcicát, –kutyát és –bohócot, és végül a legédesebb, legpuhább darabra esik a választásuk.
A kismama érthető módon duplán boldog: a baba most is jó helyen van, de ha majd előbújik, akkor sem fog csalódni a kinti világban, melynek szériatartozéka a biztonságos, többfunkciós babaágy és a rózsaszín plüsshörcsög.

A házsártos háziasszony nehezen szánja rá magát, hogy új konyhabútort vegyen, mert a régit már úgy megszokta, annyira kézre állt minden, szinte egymáshoz nőttek. De egyszerűen kirohadt a kredenc oldala, muszáj újat venni. A házsártos háziasszony felméri a kínálatot és kíméletlenül kritizálja. Lehetőleg hangosan teszi, hogy az alkalmazottak is jól hallják, ezek nem konyhabútorok. Az igazi konyhabútorok strapabíróak, szebbek, jobbak, csak már nem gyártják őket. Sehol nem lehet kapni őket. Így ő kompromisszumra kényszerül, mert nem tehet mást. Főzni csak kell valahol, és a tányérokat is el kell pakolni valamibe. De majd kíváncsi lesz, mennyi ideig fogja bírni ez.
Miután jól kidühöngte magát, és lélekben elfogadta a megváltoztathatatlant, a pénztárhoz lépve látványosan elhűl a szekrény árát meglátva, és rosszallóan csóválja a fejét. Aztán otthon, miután felszerelte a szekrényt az ember, kipróbálja, nyitogatja, csukogatja, ismerkedik vele, becsmérli. De azért mikor senki se látja, jó alaposan letörölgeti, majd bútorápolóval gyengéden fényesre polírozza.

Az eredetileg céltudatos csak egyvalamiért ugrik be általában, tudja, mit akar. Lendületesen nekiindul, nem néz se jobbra-se balra, csak a cél lebeg a szeme előtt.
Kis idő elteltével visszavesz az iramból, mert ha már itt van… Kicsit lelassít, mert ezen a pár percen már igazán nem múlik semmi.
Aztán meglátja a nappalit a napsárga bőrfotellel. Megtetszik neki. Nézi. Utána meglátja a cseresznyefából készült konyhabútort. Az is megtetszik neki, azt is nézi. Ebben a szellemben tehát tovább bámészkodik, promenádozik; kipróbálja a székeket, beleül a fotelekbe.
Célirányos technikájának köszönhetően vesz szerencsebambuszt, szalvétatartót, ananász illatú gyertyát és plüss zsiráfot, csak azt nem, amiért jött: fali polcot. De ha jobban belegondol, arra igazából nem is volt szüksége.

A tájékozódóképességgel kevéssé megáldott, bizonytalan nő nem tudni, miért van ott: bámészkodik, nézgelődik láthatóan minden cél nélkül. Ezzel természetesen semmi probléma nincs, mert a legtöbb nő szereti álmai konyháját/nappaliját/hálószobáját fizikai megvalósulásában is tetten érni. Csakhogy ő eltéved. A tanácsolt haladási irányt mutató nyilak dacára is. Először úgy tesz, mintha csak nagyon nézné az egyik polcot. Körbepillantgat, fejben végigfuttatja a már jártam arra/még nem jártam arra alternatívákat, és miután úgy dönt, hogy arra még nem járt, elindul abba az irányba. De aztán megtorpan. Mégis úgy tűnik, mintha azt a széket már látta volna korábban is. Újra elbizonytalanodik, újabb támpontot keres. Nem talál. Letér a kijelölt útról, szlalomozik egy keveset, visszatér a kiindulópontra, harmadszorra. Ekkor feladja a harcot, már nem látja se a nappalikat, se a konyhákat, csak ki szeretne jutni élve. Utolsó reménysugárként egy határozottnak tűnő házaspárt kezd el követni nem túl feltűnően. Ahol ők megállnak, ő is szemrevételezi a tapétát, ha továbbmennek, ő is nekiindul. Amint meglátja a kasszasort, nagy kő esik le a szívéről, gyorsan magához veszi a keze ügyébe kerülő legolcsóbb akármit, kifizeti, majd sietve elhagyja az áruházat. A biztonság kedvéért metró helyett inkább busszal megy, azzal kevésbé téveszti el a menetirányt. Már így is sok volt a jóból egy napra, minek kockáztatni.