Jege nagyon elkapta a fonalat, és ismét meglep bennünket egy poszttal - ha lehet, még ütősebbel, mint az előző.
Helyezkedjen el mindenki kényelmesen a zsöllyén, némítsa el a mobilját, és legyen kedves ne zörögjön a pattogatott kukoricával.
Jó szórakozást!

A filmgyártás a tőkés világrend kvintesszenciális manifesztációja: találékony és szégyentelen, kreatív és visszataszító. Ha piaci résre bukkan, gondolkodás nélkül rátapad és mohó kluttyogással befolyik rajta. Ha nem bukkan, igyekszik csinálni. Kellően nagy, tehát profittermelésre alkalmas népcsoportokat szemel ki magának, felméri igényeiket, aztán jól nyakon önti őket meleg, otthonos érzettel. Így készülnek a „tipikus” filmek, mint például gyerekfilm, tinifilm, értelmiségi film, vagy, természetesen a nőcis film.
A filmművészet más, de őt ritkán adják moziban.

A nőcis film olyan témákról értekezik, melyek a reklámipar által létrehozott „igazi nő”-t csakugyan érdeklik: pasik és ékszerek és ruhák és szőrösség/szőrtelenség és hódítás és a hülye kurvák, akik mindenképp keresztbe akarnak tenni.

Akiből fenti műfaj megél, az a 0. pont, más szóval a nőcis piaci szegmens.
Ezen típus maradéktalanul magáévá tette az álomgyári besorolást. Kedvenc filmélménye minden, aminek a szexhez vagy New Yorkhoz köze van. A nagy ünnepi romantikus összeborulás is játszik. Kedvenc színésznője Sarah Jessica Parker, kedvenc színésze ugyanő – igaz, a csaj nem éppen fiatal már, de még mindig hihetetlen, ahogy kinéz (szerintünk is).
Imádott filmjeinek érkezéséről már hónapokkal előre tud, a dátumokat rózsaszín szövegkiemelővel jelöli meg az IMDb-n. A premier aztán esemény a javából: a nő reggeltől délutánig kisminkeli magát, csinibe öltözik, még legszebb gyöngyfehér tűsarkúját is előkotorja, pedig alig tud járni benne. A kedvest természetesen magával cipeli, ezt neki is látnia kell, meg különben is ő veszi a jegyet, naaa, lééccííí. Szupi randi lesz, utána elmennek kávézni, mert a jegyhez kupon is jár, amivel olcsóbban lehet valentin ízű kapucsínót venni a Palace Caféban.
Háromnegyed órával nyitás előtt ők az elsők a pénztárnál, hogy a leghátsó, leginkább sarokban lévő helyeket ők kapják. A nő fölveti: hármat váltsanak, hogy a másik irányból se üljön melléjük senki. A férfi mélyen belégz-kilégz, és továbbra is két jegyet kér.
A sarok végül nem válik be, mivel a főcím idejére lesz kétségtelen, hogy az erősebbik kontaktlencse otthon maradt, ekkor viszont már az egész terem dugig van izgatott sustorgással és unott ásítozással. Olvasható felirat híján a nő semmit nem ért a filmből, de azért végighüppögi az egészet, főleg Sarah Jessica Parkernél. Kapucsínó helyett aztán kénytelen másik pasi után nézni.
De mi a helyzet a többivel, aki nem hagyja a filmipar által ily primitív módon beskatulyázni magát?
Ők

1. a nyáladzó fengörl
Ő nem holmi csajos dilemmákra kíváncsi, á dehogy. Ő Robert Pattinsonra (sóhajjj), vagy George Clooney-ra (sóóhajjjjj), esetleg Gerard Depardieu-re (sóóóha... mi?!) kíváncsi. Brad Pittet hülye szőke buzinak tartja, hiába jött össze azzal a szopós szájjal. Örökbefogadott és biológiai gyerekeik nevét ugyanakkor természetesen ismeri, ahogy azt is, hol vesznek kastélyt éppen.
Csajos dilemmákra a fengörl nem kíváncsi, mert nincs abban a korban. Vagy tizen-, ekkor csak lázad, vagy huszon-, ekkor többre értékeli a függetlenséget, vagy harminc-, de ekkor már meg van állapodva.
Öntudatos nő, a plázamacskizmust mélységesen lenézi (épp a multiplexben ül, igen, de csak azért, mert ők adják emberi időpontban a filmet), de nem tud azonosulni a klimaxos picsákkal sem. A sikítozástól sikítófrászt kap. Az ő műfaja a finom, úrinősen nyáladzó sóóhajjjjj, feltéve persze, hogy
R. P., G. C., vagy G. D. (miii?!) épp a vásznon tartózkodik. Ha nem tartózkodnak a vásznon, akkor kábé mindegy – legalább látványos legyen a film, hogy ne aludjon be rajta. Egy izmos hapsikkal telezsúfolt játékadaptáció pont megfelel. Aki történetet akar, majd olvas könyvet, remélhetőleg nem az Alkonyatot, az ugyanis R. P. (sóhajjj) nélkül egy hajítófát sem ér.
Az itt-ott feltűnő csúnya pasikat a nő halállistára teszi, amiért belerondítottak a vizuális élménybe. Elhatározza, hogy kikeresi nyomorult nevüket a stáblistáról, de aztán mégse, mert annyi energiát nem érnek. A drámák nézhetősége azon áll vagy bukik, hogy legalább egy Colin Farrell (sóhajjj) szerepel-e bennük. Ja és az Avatar, az jó film még. Esetleg na'vis akciófigurából is van egy otthon, attól függően, hogy az a kék bizbasz mennyire volt sóhajjj.

2. az igényes műélvező
A jelölés félrevezetheti az embert, legyünk óvatosak. A „műélvező” (és itt most nem, vagy nem elsősorban a hölgy nemi életére gondolunk) nem azonos a „művész”-szel, mit nem azonos, gyakorlatilag az ellenkezője.
A műélvező logikus gondolkodású, minden lábbal a földön álló nő. Elvont baromságok nem érdeklik, mert a mozi szórakozás, nem pedig arra való, hogy búgócsigává változzon tőle az ember agya („az Égi Bárány után megfogadtam, hogy többet nem nézek Jancsót, és most ez... tudnám, ki ad még pénzt nekik, régen nyugdíjba kellett volna menniük, egyszerűen eljárt fölöttük az idő”); amúgy is frusztrált, istenkomplexusos férfiak találták ki azt a műfajt, hogy önnön nagyságuk fölött onanizálhassanak, ha már élhetetlenek voltak egy normális kapcsolathoz.
A műélvezőnek szent meggyőződése, hogy a kommerszben is van érték, csak bele kell nézni alaposan. Hogy megkönnyezte a Karib-tenger kalózainak végét is! Olyan szomorú volt, ahogy a szerelemért mit vállalt... apropó. Maguk a szerelmesfilmek túl sokszor esnek sajnos a közhelyek csapdájába, de ha korrektül van megcsinálva, sok, egymást keresztező lélekkel és motivációval, igen-igen jó tud lenni az is.
Az igényes műélvező elsősorban a szereplőkre kíváncsi, a sötétben ülve mindent és mindenkit oda-vissza meganalizál, néha válaszol is nekik (“teee, mocskos szemétláda!”). Kedvenc története az Elfújta a szél, nagy kár, hogy a filmváltozatba azt a nagyfülű majmot tették, mi is volt a neve. Mozi után sört rendel, nem hagyja a kísérőjét fizetni, viszont újból szakért egyet a filmen (“a szomszéd akkor már nem akart semmi, láttad, hogy bámult a telefonra, szerintem a legerősebb jelenet volt az utolsó harmadban, szó nélkül, de a tekintete elárult mindent, érted, nem?”). A kísérő személye amúgy mellékes, amíg csöndben issza a bölcs szavakat.
Egyedül a műélvező épp ezért nem megy moziba; ha nem akad kísérő, inkább letorrenteli a filmet, és megnézi laptopon. Kedvenc rendezője Tarantino, a Becstelen brigantykban a mozislány mellé (“a nácikban nem lehet megbízni, akkor se, ha már halottak”), vagy a mesterlövész mellé (“megérdemelte a ribanc, szegény fiú csak jót akart), vagy mindkettőjük mellé áll (“annyira tragikus volt az egész, bevallom, elbőgtem magamat”) – tiszteletét azzal fejezi ki, hogy ülve marad a stáblista végéig, amikor a takarítók már botsáskapózban próbálják kisöpörni alóla a pattogatott kukoricát. Ja, és az Avatar, az is jó film még, főleg az ezredes profizmusa tetszik neki.

3. a kicsit sznob
Ő már inkább a művészbe hajlik, nem szórakozni akar, hanem „valami mást, többet”. Ez a „több” rendszerint amolyan filozofikus izé, így kísérőből is a semmilyen a legjobb. Ha valamilyen, akkor legalább hasonszőrű művész legyen, aki belefeledkezik az alkotásba, és nem fog zavarni, vagy unalmában rámászni a sötétség leple alatt. Bunkó férfiak kizárva. (Fentiek alól kivételt azon nőtípus képez, akinek a barátja sznob, ő pedig csupán lelki társ. Őt nem vesszük ide, mert általában fogalma sincs, mi történik a vásznon.)
A mai nemzedékből Haneke, az előzőből Antonioni a kedvence. Tarr Béla már neki is sok kicsit, a Sátántangóból például csak négy órát bírt, de úgy érzi, a mondanivaló ennyiből is átjön. A sejtetés művészetét nagyra értékeli, szabadidejében is alkalmazni próbálja. Ettől azon bunkó férfiak is összeszarják magukat, akiket homályosan nyugodt tekintete nem feltétlenül rettentene amúgy el.
Film után a kicsit sznob nő nem analizál, hanem meditál. Inni nem szokott, főleg ilyenkor nem – a kísérő valakitől rögtön elköszön, ha nem felejti el. Amit mindenképp elfelejt, az a buszról időben történő leszállás, de nem baj, visszagyalogol. Utazás közben ideális célpont lehetne a zsebtolvaj-társadalom számára, mégis használhatatlan, mivel egyrészt a legbelső széken ülve játszódnak újra lelki szemei előtt a legjobban kitartott, hosszú és csöndes jelenetek, másrészt pedig a tárca nem a hozzáférhető tarisznyában, hanem valamelyik belső zsebében található, ha elég sokáig keresi.
A köznép soraiba a kicsit sznob nő ritkán ereszkedik le, bár az Avatar speciel tetszett neki, mert szép volt benne a táj, ami feledtette a szájbarágott mondandót a kapitalizmus gonoszságáról. Tudja ő azt rég, ezért is nem szokott túl gyakran kérni belőle. Ha viszont választhat, inkább annak a Cameronnak az exnejét választja, mert ilyen jó egzisztencialista drámát nem látott még. Sokkal finomabb, mégis sokkal többet mond, sokkal jobban kiaknázza a témát. Hiába, több nőre és több érzékenységre volna szükség a háborús filmekben. Is.

4. a nagyon sznob
Ő nem jár moziba, csak operába. Legnagyobb bánata, hogy az utóbbi időben már nem kötelező a szmoking és az estélyi, így a valódi szórakozás fellegvárát elöntötték a farmeros köcsögök, hogy sülne ki a szemük.

Az utolsó típus még számos kiaknázandó lehetőséget rejt magában, melyet érdemes volna továbbgondolni. Meg lesz írva, nincs mese.
Köszi Jege!

Szal az a helyzet, hogy Szocio Pata is írt a Kikvogymukon egy naon jó posztocskát Misz Píszíről, amit  jó szívvel ajánlok elolvasásra (az Amszterdamból hozatott biciklit pedig még én is elfogadnám:)).